F1: lehet, hogy két Magyar Nagydíjat rendeznek idén – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.04.28. 14:31
null
Csak a németek fantáziája lenne a két Magyar Nagydíj idén? (Fotó: Tumbász Hédi)
Hétfőn Chase Carey, az F1 jogtulajdonosa, a Liberty Media igazgatója bejelentette, hogy a tervek szerint július 5-én, az Osztrák Nagydíjjal megkezdődik a 2020-as Formula–1-es idény, ám a versenynaptár összetételéről nem árult el részleteket. A német Bild azonban ismerni véli a pontos naptárat, amelyben augusztus 16-án és a rá következő hétvégén is szerepel a Magyar Nagydíj.

A német lap szerint kimaradt a naptárból több legendás pálya is, a már biztosan törölt Monacói és Francia Nagydíj mellett a belga, az olasz, a holland, a kanadai és a spanyol verseny sem kapott abban helyet. Mindez azt jelentheti, hogy a Hungaroring lehet a legrégebb óta folyamatosan versenyt rendező helyszín.

A németek naptára szerint a két osztrák verseny után egy hét szünet következne, majd két angol futammal folytatódna a bajnokság, aztán augusztus 16-án rendeznék az első, egy hét múlva, 23-án a második Magyar Nagydíjat.

Ezzel nagyjából véget is érne az F1 klasszikus európai idénye, a folytatásban ugyanis Azerbajdzsán, Szingapúr és Oroszország következne, már csak egy-egy futammal. A Bild naptárában helyet kapott a Vietnámi Nagydíj is, amely eredetileg idén áprilisban debütált volna a száguldó cirkuszban, így viszont csak november végén fog.

Az alább látható versenynaptár szerint az idény a vietnámi bemutatkozás után két decemberi futammal zárulna le, a Bahreini Nagydíj után az Abu-dzabi Nagydíj zárná le a 14 helyszínből és 17 futamból álló idényt.

A sportág vezetői részéről hivatalosan nem kommentálták a német lap információját, amelynek hitelessége koránt sem vehető készpénznek. A németek naptárának például szögesen ellentmond Joan Fonsere, a Spanyol Nagydíjnak otthont adó barcelonai pálya igazgatója, aki az autosport.comnak nyilatkozva elmondta: ők akár két-három hét alatt készen állnak az F1-es mezőny fogadására.

„A Liberty Media megkérdezett már bennünket, hogy van-e olyan dátum, amely számunkra nem lenne megfelelő a verseny megrendezésére, és az volt a válaszunk, hogy számunkra minden alkalom megfelelő. Szeretnénk megtartani a futamunkat, és képesek vagyunk annak megszervezésére, megrendezésére. A nézők nélküli rendezésre akár két-három hét alatt is fel tudunk készülni” – fogalmazott Fonsere, és nyilván nem ezt mondta volna, ha kimaradna a spanyol futam a naptárból, ahogy az a németek szerint lesz.

FRISSÍTÉS, 16.00

Lapunk megkereste Gyulay Zsoltot, a Hungaroring elnök-vezérigazgatóját, hogy mit szól ő a németek által szállított versenynaptárhoz.

„Egyelőre korai lenne az egymás utáni két versenyről beszélni, mert nem tartanak itt a tárgyalások. A pálya nyilván alkalmas egymás utáni két verseny lebonyolítására, ráadásul turisztikai és gazdasági szempontból is sokat jelentene az országnak, ha egymás után két hetet töltenének nálunk a csapatok” – vélte Gyulay Zsolt, aki elárulta, a Hungaroring egyelőre az augusztus 2-i Magyar Nagydíjra készül.

A BILD SZERINTI 2020-AS VERSENYNAPTÁR
1.július 5.Osztrák Nagydíj 1
2.július 12.Osztrák Nagydíj 2
3.július 26.Brit Nagydíj 1
4.augusztus 2.Brit Nagydíj 2
5.augusztus 16.Magyar Nagydíj 1
6.augusztus 23.Magyar Nagydíj 2
7.szeptember 6.Azerbajdzsáni Nagydíj
8.szeptember 20.Szingapúri Nagydíj
9.szeptember 27.Orosz Nagydíj
10.október 4.Kínai Nagydíj
11.október 11.Japán Nagydíj
12.október 25.Amerikai Nagydíj
13.november 1.Mexikói Nagydíj
14.november 8.Brazil Nagydíj
15.november 22.Vietnámi Nagydíj
16.december 6.Bahreini Nagydíj
17.december 13.Abu-dzabi Nagydíj

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
13 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik