F1: Ausztria, Nagy-Britannia, Magyarország – ez lehet az első három futam

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.17. 09:21
null
A Red Bull Ring adhat otthont Hamiltonék első 2020-as futamának (Fotó: AFP)
Várhatóan a júliusi Osztrák Nagydíjjal kezdődik a 2020-as Formula–1-es idény. 

 

A BBC szerint az autós gyorsasági világbajnokság irányítói csütörtökön videokonferencián egyeztettek és erre a megállapodásra jutottak. Werner Kogler osztrák alkancellár korábban jelezte, a kormánynak nincs ellenére, hogy nézők nélkül rendezzék meg a spielbergi futamot.

Az online megbeszélésen ugyanakkor nem jutottak eredményre az új költségvetési limitet illetően. Az eddigi évi 161 millió eurós összeget 138 millióra csökkentenék, de a kisebb csapatok ennél alacsonyabb kiadási összeget szeretnének. Elképzelhető, hogy jövőre 133 millió euró, 2022-től pedig évi 120 millió euró lesz a limit.

Az autós gyorsasági világbajnokság 71. idénye március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de a koronavírus-járvány miatt röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnámi, a kínai, a holland, a spanyol, a monacói, az azeri és a kanadai viadalt is törölték. Ezután leghamarabb a Francia Nagydíjjal kezdődhetett volna a szezon, de a június 28-ra tervezett futamot is valószínűleg el kell halasztani, mivel Emmanuel Macron államfő hétfőn módosította a tömegrendezvényekre vonatkozó tiltás időpontját.

A július 5-i Osztrák Nagydíj után következne július 19-én a Brit, majd augusztus 2-án a Magyar Nagydíj.

Legfrissebb hírek

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
19 órája

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik