F1: több versenyző is utálta a szabályt, eltörölték

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.03.07. 11:29
null
Lewis Hamilton is rendszeresen módosít a sisakfestésén (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség több kisebb szabályváltoztatásról is döntött a közelgő F1-es idény előtt. A külső szemlélő és a pilóták számára a bukósisakokra vonatkozik a legjelentősebb módosítás.

Az FIA megszüntette azt a szabályt, amely korlátozta a sisakok átfestését. Erre több pilóta is panaszkodott, korábban Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo változtatta rendszeresen, akár versenyről versenyre a sisakfestését.

Az FIA korábban úgy vélte, a folyton változó sisakok miatt nehezebb lesz felismerni a versenyzőket. A csapatok egyetértettek abban, hogy ennek a szabálynak nem sok értelme van, ezért töröltették.

Ezen felül kisebb módosításokat jelentettek be a 2021-es autók légterelőire vonatkozó szabályokon, a törésteszteken.

Legfrissebb hírek

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
5 órája

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
Tegnap, 16:39

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
Tegnap, 14:38

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
Tegnap, 13:08

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:10

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
Tegnap, 10:18

„Elég sokáig tartott, nem igaz?” – Hülkenberg 15 év és 239 nagydíj után először ünnepelt a dobogón

F1
2025.07.06. 20:48

Kettős McLaren-siker és Hülkenberg-dobogó a kaotikus Brit Nagydíjon

F1
2025.07.06. 15:25
Ezek is érdekelhetik