F1: szakítás a hagyományokkal – leleplezte 2020-as autóját a Williams

Vágólapra másolva!
2020.02.17. 09:15
null
A mezőnyből az utolsók között mutatta meg a Williams, milyen festést kap a 2020-as konstrukciója (Fotók: Williams)
Az elmúlt évekhez képest nagyon más festést kapnak a Williams 2020-as autói. A patinás, de tavaly sereghajtónak számító istálló közzétett néhány fotót arról, hogyan néz ki az FW43-as, s a festésben feltűnő a piros szín hangsúlyos megjelenése.

 

A Williams tavaly az elsők között mutatta be az új konstrukciójának festését, maga az autó viszont csak az első téli teszten debütált Barcelonában. Sőt, annak is csak a harmadik napján kezdhette meg a felkészülést az új idényre, ugyanis az autó nem készült el időben, ami miatt a csapatnak két és fél napot ki kellett hagynia az első tesztből.


Az idén nyilván nem szeretne így járni Claire Williams és a csapata, azt azonban már hetekkel ezelőtt bejelentették, hogy február 17-én csupán képeken kapunk némi ízelítőt az FW43-asról, azt teljes valójában csak két nappal később, Barcelonában mutatják meg.

Az első fotókat hétfőn reggel tették közzé a Williams Twitter-oldalán, s jól látszik rajtuk, hogy a korábbiakhoz képest eltérő festéssel áll rajthoz 2020-ban. Ennek többek között az az oka, hogy Robert Kubica távozásával több szponzor is elhagyta a brit alakulatot, s ez nagy hatással volt az új autó kinézetére. A névadó szponzor ROKiT és annak piros színvilága például nagyobb szerepet kaphatott.

 

Ami a versenyzőket illeti, George Russell a második szezonját kezdheti meg a Williamsnél, és magában a sorozatban is. A fiatal brit pilóta csapattársa a mezőny egyetlen újonca, Nicholas Latifi lesz, aki 2019-ben a második helyen végzett a Formula–2-es bajnokságban. A kanadai versenyző tavaly részt vehetett a „nagyokkal” néhány pénteki szabadedzésen, amelyeken Russell vagy a Williamsszel az F1-be egy szezon erejéig visszatérő Kubica autóját kapta meg átmenetileg.

2019 a Williams történelmének egyik legnehezebb éve volt, ugyanis a korábban 7 egyéni és 9 konstruktőri világbajnoki címet szerző istálló egyértelműen a mezőny leggyengébb láncszeme volt. Kérdés, hogy az idei szezonra mennyire sikerült összeszedniük magukat, és ki tudnak-e lépni a sereghajtó szerepéből.

A Williams 2020-as autója, az FW43-as
A Williams 2020-as autója, az FW43-as

 

 

 

Legfrissebb hírek

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49

David Coulthard: A csapatutasítások hozzátartoznak a Formula–1-hez, de ilyenkor a néző joggal lehet csalódott

F1
2025.09.21. 17:37

„Nehéz szavakba önteni, mennyire boldog vagyok” – Sainz jobban örül a mostani dobogójának, mint az elsőnek

F1
2025.09.21. 16:27

Verstappen érinthetetlen volt; Sainz a dobogón, Piastri a falban zárta az azeri futamot

F1
2025.09.21. 14:40

Hamilton: Őszintén azt hittem, hogy lesz esélyem a pole pozícióra

F1
2025.09.20. 20:40
Ezek is érdekelhetik