F1: fekete Renault, Mercedesre hajazó Racing Point – pályán az autók

Vágólapra másolva!
2020.02.19. 12:49
null
A 2019-es Mercedesre hasonlít az új Racing Point (Fotó: Racing Point)
Az Alfa Romeóhoz és a Haashoz hasonlóan a Renault és a Racing Point is Barcelonában mutatta meg a 2020-as autóját.

 

Nagy volt a sürgés-forgás a Circuit de Catalunya bokszutcájában, hiszen a 8 órakor autóbemutatót tartó Haas után alig negyedórával az Alfa Romeo is lerántotta a leplet az idei versenygépéről, a C39-esről.

Rajtuk kívül azonban a Renault is adós volt, hiszen az évnyitó rendezvényén nem mutatta meg új négykerekűjét, csak néhány képet osztott meg róla, amelyeken ráadásul nem is a végleges festés volt látható. A kissé furcsa bemutató mögött az állt, hogy az enstone-iak nem készültek el az RS20-as kódjelet kapó konstrukcióval, és bár azóta a gárda már teljesített egy forgatási napot Barcelonában, egészen az első tesztnapig nem derült ki, hogyan néz ki az új autó.

A zöld jelzés után nem sokkal végül pályára gurult az RS20-as, azonban a végleges festésére még várni kell, hiszen a külsejét továbbra is tesztfestés fedi. A csapat Twitter-bejegyzése szerint ez a tesztek során így is lesz, és csupán az idénykezdetre tér vissza a megszokott sárga és fekete színezés.

Képek az RS20-asról

Renault F1 Team on Twitter

Sound on! #RSspirit #F1testing https://t.co/Oyb704vnwq

A Renault 2020-as versenygépe (Fotó: Renault)
A Renault 2020-as versenygépe (Fotó: Renault)

Az enstone-i alakulathoz hasonlóan a Racing Point is az első tesztnapon mutatta meg a gépét. Igaz, az RP20-as festését már prezentálta a csapat a BWT ausztriai központjában, ahol azt is bejelentette, hogy 2020-tól már a BWT a névadó szponzora. Az előző kiírást a 7. pozícióban záró alakulat számára mindenképpen átmeneti az idei év, hiszen jövőre már az Aston Martin gyári istállójaként vesz részt a Formula–1-ben.

Azt azonban már előzetesen is tudni lehetett, hogy alapjaiban tervezték át a tavalyi autót, és ezt a pályára guruló négykerekű azonnal meg is erősítette. A RP20-as nem mellesleg nagyon hasonlít a Mercedes 2019-es konstrukciójára, a W10-esre, amellyel a németek egyéni és konstruktőri címet ünnepelhettek.

Mozgásban az RP20-as

BWT Racing Point F1 Team on Twitter

Here it is. Away she goes! #F1Testing is... GO GO GO! #F1 https://t.co/3BJOMhhoOW

BWT Racing Point F1 Team on Twitter

Looking beautiful out there! #F1 https://t.co/zh6Ljmw91G

Az első tesztnap történéseit ide kattintva követhetik.

Legfrissebb hírek

Norris és Verstappen Piastrira helyezne nyomást; Russell és Hamilton dobogóra állna

F1
1 órája

A McLarenre nem volt ellenszer Spanyolországban: Piastri visszavágott Norrisnak

F1
4 órája

McLaren-uralom a spanyolországi időmérő előtt

F1
8 órája

Leclerc a vártnál jobbnak érzi a Ferrarit; Verstappennek már voltak rosszabb péntekjei

F1
Tegnap, 21:16

Piastri vette át a vezetést Spanyolországban; Norris elé Russell és Verstappen is befért

F1
Tegnap, 16:30

Norris nyitott az élen Verstappen és Hamilton előtt Spanyolországban

F1
Tegnap, 13:24

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
2025.05.29. 15:16

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17
Ezek is érdekelhetik