F1: Még mindig sokat kell tanulnom tőle – Leclerc-t lenyűgözi Vettel

Vágólapra másolva!
2020.01.13. 16:06
null
A súrlódások ellenére jó kapcsolatot ápolnak egymással (Fotó: AFP)
Charles Leclerc remek teljesítménnyel mutatkozott be a Ferrarinál, s bár első nekifutásra legyőzte a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt, úgy véli, még mindig nagyon sokat tanulhat rutinosabb csapattársától.

 

Hét pole pozíció, tíz dobogó és két győzelem – Charles Leclerc remek teljesítményt nyújtott első ferraris évében, amelyben nemcsak felvette a versenyt négyszeres világbajnok csapattársával, Sebastian Vettellel, hanem le is győzte. Bár a csapaton belüli rivalizálás nemegyszer súrlódáshoz vezetett, majd Brazíliában ütközésben csúcsosodott ki kettejük között, a csapat vezetői elmondták, a pilóták kapcsolata nem mérgesedett el.

Leclerc múlt vasárnap az Autosport International rendezvényén vett részt, amelyen megerősítette, jó viszonyt ápol Vettellel, aki jó példát mutatott számára az első közös évükben.

„Nagyon sokat tanultam tőle. Rendkívül profin áll hozzá a munkájához, a legkisebb részletek is érdeklik, és nem mellesleg nagyon rendes fickó. Jól tudtunk egymással dolgozni annak ellenére is, hogy voltak súrlódásaink a pályán, hiszen ezekből az esetekből sokat tanultunk, és remélhetőleg nem ismételjük meg a Brazíliában történteket sem” – kezdte a monacói pilóta, aztán azt is elárulta, mi segített nekik túllendülni a problémás helyzeteken.

„Vagyunk annyira érettek, hogy az autóból kiszállva együtt dolgozzunk, és jó irányba vigyük a fejlesztéseket. Már eddig is sokat tanultam abból, ahogyan a mérnökökkel és a csapattal dolgozik, de még mindig sokat kell tanulnom tőle. Nagyon belemegy a részletekbe, még olyasmikbe is, amikről sosem hittem volna, hogy segítheti a mérnököket. Néha csak ülök, és egy egész órán keresztül azt hallgatom, ahogyan az edzésről osztja meg a tapasztalatait. Nagyon-nagyon érdekes” – beszélt elismerően a márkatársáról.

Legfrissebb hírek

Norrisé a pole pozíció Piastri és Leclerc előtt; Hamilton már a Q1-ben kiesett a spái időmérőn

F1
1 órája

Verstappen aratott sikert a két McLaren előtt a spái sprintversenyen

F1
5 órája

F1 75: a Ferrari kettős győzelemmel tisztelgett Enzo Ferrari emléke előtt

F1
8 órája

Leclerc szerint bevált a fejlesztés, Hamilton rendkívül frusztrált volt a sprintidőmérő után

F1
22 órája

F1-es LEGO-autóval fokozza az izgalmakat a Magyar Nagydíj előtt a LEGO Csoport

F1
23 órája

Piastri és Norris közrefogta Verstappent; Hamilton már az első szakaszban kiesett a sprintidőmérőn

F1
Tegnap, 16:10

Verstappen beékelődött a két McLaren közé a spái sprintidőmérő előtt

F1
Tegnap, 12:13

F1 75: roncsderbi után a Williamsek uralták a spielbergi pályát

F1
Tegnap, 10:11
Ezek is érdekelhetik