F1: a W Series bajnoka 2020-ban is a Williamsnél vezet

Vágólapra másolva!
2020.01.07. 13:32
null
Jamie Chadwick megnyerte a W Series első kiírását (Fotó: AFP)
Az idei évben is tesztpilótaként segíti a Williams Formula–1-es istállót Jamie Chadwick, aki tavaly megnyerte a csak nőknek kiírt, első alkalommal megrendezett W Series elnevezésű formaautós bajnokságot.

A 21 esztendős brit versenyző ebben az évben a címvédésért száll harcba a májusban rajtoló W Seriesben, közben pedig a Williams grove-i központjában szimulátoron tesztel az F1-es csapatnak, valamint több nagydíjra is elutazik az istállóval.

„Jamie nagyszerű munkát végzett, büszkék vagyunk rá, hogy teljesítményével és az elért eredményeivel tovább erősíti a nők szerepét az autósportban" – nyilatkozta Claire Williams csapatfőnök a brit istálló keddi bejelentése kapcsán.

Chadwick tavaly csatlakozott a Williams versenyzőakadémiájához, és a szakértők egy része őt emlegeti elsőszámú jelöltként arra, hogy 1976 után újra legyen női pilóta a Forma-1-ben.

Az előző szezonban a konstruktőrök között a 10., utolsó helyen zárt Williams versenyautóit az idén a brit George Russell, valamint a kanadai Nicholas Latifi vezeti majd.

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
18 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
20 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
22 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik