F1: Bottas zárt az élen az idényt követő teszt 1. napján

BÖRZÖLI BERNADETT (Budapest), ZSOLDOS BARNA (Abu-Dzabi)BÖRZÖLI BERNADETT (Budapest), ZSOLDOS BARNA (Abu-Dzabi)
Vágólapra másolva!
2019.12.03. 15:33
null
Nemcsak a leggyorsabb volt, a legtöbb kört is Bottas autózta az idényt követő teszt 1. napjának délelőttjén (Fotó: AFP)
Nem vasárnap hajtottak utoljára pályára a 2019-es F1-es autók, ugyanis a csapatok még részt vesznek Abu-Dzabiban egy kétnapos teszten, amelyen főként a Pirelli felkészülését segítik a következőre szezonra. A keddi napon Valtteri Bottas (Mercedes) volt a leggyorsabb.

 

Hiába ért véget a múlt hétvégén a 2019-es világbajnokság, a csapatok néhány napra Abu-Dzabiban maradtak, hogy máris megkezdjék a felkészülést a következő idényre. Szinte az összes istállónál azok a versenyzők ültek autóba a kétnapos teszt keddi napján, akikkel nekivágnak a 2020-as szezonnak, így Esteban Ocon „visszatérése” is sor került a Renault-nál. A Toro Rossónál azonban Sean Gelael lehetőséget is kapott délelőtt. Továbbá kipróbálhatta a Williamset Roy Nissany, aki korábban még sosem vezetett F1-es autót.

A nap első felében Valtteri Bottas volt a leggyorsabb és legszorgalmasabb is a megtett köröket tekintve. A versenyzők egyébként főként a Pirellinek teszteltek – a hivatalos gumiszállító összesen 11 keverékkel készült az idényzárót követő tesztre. A legtöbb információt valószínűleg nem a Ferrari szolgáltatta neki, ugyanis Sebastian Vettel jelentős időt veszített a nap első felében kipufogó-probléma miatt.

Bottast délután sem sikerült letaszítani az élről, így akárcsak a vasárnapi futam Abu-Dzabiban, az első tesztnap is a Mercedes elsőségét hozta. A finn pilóta mögött Vettel zárt nyolc tizedmásodperces hátránnyal, a harmadik Danyiil Kvjat lett a Toro Rossóval. A legtöbb kört Max Verstappen autózta a Red Bull-lal.

Szerdán többek között Charles Leclerc és Alexander Albon is autóba ül, míg Esteban Ocon folytatja a felkészülést a Renault-nál. Lewis Hamilton nem vesz részt ezen a teszten – a Mercedest szerdán a williamses George Russell vezeti.

Az első tesztnap végeredménye:


 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
17 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik