F1: Alonsót nem vállalja be a Mercedes, de Vettel érkezhet a jövőben

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2019.08.16. 16:03
null
Hamilton is megkapta a rövidített listát (Fotó: AFP)
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, pár héten belül meghozzák arról a döntést, ki lesz Lewis Hamilton csapattársa jövőre, illetve azt is elárulta, a 2021-es szabályváltoztatások előtt még nagyobb átrendeződés lehet az F1-es pilótapiacon, és akár Sebastian Vettel szerződtetése sem kizárt.

 

A Mercedesnél központi kérdés jelenleg, hogy meghosszabbítsák-e Valtteri Bottas szerződését, vagy a 2019-es idényre ülés nélkül maradt fiatal pilótájuknak, Esteban Oconnak adjanak lehetőséget Lewis Hamilton mellett. A helyzetről a csapatfőnök, Toto Wolff beszélt, aki a La Gazzetta dello Sportnak azt is felfedte, kikérik világbajnok versenyzőjük véleményét.

„A döntést mindenképpen az istálló érdekei szerint hozzuk meg, de Lewis régóta a csapat része, úgyhogy átadtam neki a rövidített listát és kikértem a véleményét – jelentette ki az osztrák. – Ugyanúgy gondolkodik, mint mi, vagyis mindkét pilóta megérdemli, hogy a márkatársa legyen" – tette hozzá, majd elárulta, mikor hozzák meg a döntést.

„Már így is túl sokat beszéltünk erről a témáról, nem akarok konkrét dátumot megadni. Maradjunk annyiban, hogy a következő hetekben érkezik a döntés – árulta el, és azt is megosztotta, miért nem egyszerű a jelenlegi helyzet. – Valtterit a Formula Renault óta, míg Estebant az F3-as bemutatkozása óta ismerem."

„Jó dolog egy fiatal tehetségnek lehetőséget adni, ám az elmúlt évtizedben csak két versenyző tudta azonnal megmutatni, mire képes egy élcsapatnál: Lewis a McLarennél, míg Max (Verstappen) a Red Bullnál. Igaz, utóbbi esetben nagyon jó volt, hogy Max először a Toro Rossónál kapott némi időt, majd két évet a Red Bullnál is. A Mercedesnél vagy a Ferrarinál azonban nagyon nagy a nyomás" – magyarázta, és kitért arra is, a 2021-es szabályváltoztatások előtt újabb ajtók nyílhatnak meg, s akár Sebastian Vettel is kiköthet az „ezüstnyilaknál" – nem úgy, mint Fernando Alonso.

„Nem akarjuk megismételni azt, ami 2007-ben történt a McLarennél – jelentette ki, és azt is elmondta, Vettelt akár szívesen is látnák. – Sebastian továbbra is oszlopos tagja a Ferrarinak, azonban nem tudhatjuk, hol szerepel 2021-ben. Jövőre minden nyitott lesz" – fogalmazott sokat sejtetően.

Legfrissebb hírek

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
15 órája

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2025.06.16. 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2025.06.16. 03:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
2025.06.16. 00:43

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
2025.06.15. 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
2025.06.15. 19:29
Ezek is érdekelhetik