F1: most a Ferrarival hozták szóba Verstappent, az olaszok reagáltak

Vágólapra másolva!
2019.07.05. 13:15
null
Egyelőre nem valószínű, hogy Verstappen a Ferrarihoz igazol (Fotó: AFP)
A Mercedes helyett akár a Ferrarihoz is kerülhet Max Verstappen – legalábbis ez a hír járja mostanság. Erre egyébként egy, a spielbergi hétvégén elinduló eszmefuttatás szolgáltatott alapot, de Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke hamar véget vetett a pletykáknak.

 

Nem akarnak csitulni a találgatások arról, hogy Max Verstappen elhagyja-e a közeljövőben a Red Bullt. Bár az előző, ausztriai versenyen győzni tudott, csapata egyelőre nem tud olyan autót biztosítani a a számára, amivel harcba szállhatna a Mercedes és a Ferrari ellen.

Az Osztrák Nagydíj hétvégéjén ráadásul olyan hírek kaptak szárnyra, hogy a holland pilóta szerződésében szerepel egy záradék, mely szerint ha a nyári szünetig nem nyer versenyt, az idény végén szerződést bonthat, és elhagyhatja a Red Bullt. Bár a Spielbergben aratott győzelmével ez már nem valósulhatna meg, az esetleg távozása továbbra is közkedvelt téma.

A Mercedes után pedig most a Ferrarival hoztak szóba Verstappent, de Mattia Binotto hamar cáfolta, hogy a holland vagy bárki más átveheti Sebastian Vettel vagy Charles Leclerc helyét a maranellói alakulatnál.

„Biztosan nem lesz ilyen. Megvan a két versenyzőnk, és szerződés köt hozzájuk. Biztosnak modható a jövő évi felállásunk, és nincs okunk arra, hogy változtassunk ezen. Úgy gondolom, hogy ebben a tekintetben jól mennek a dolgaink jelenleg" – kommentálta a pletykákat a Ferrari csapatfőnöke.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
Tegnap, 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik