F1: Hamiltonnak majdnem ki kellett hagynia az időmérőt

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.07.27. 18:51
null
Hamilton végül autóba ült, és meg is szerezte a pole pozíciót (Fotó: AFP)
Nem érezte jól magát szombat reggel Lewis Hamilton, ezért a Mercedesnél azt is számításba vették, hogy az ötszörös világbajnok helyett Esteban Ocon ül autóba a Német Nagydíj hátralévő részében.

 

Bár egy emlékezetesre sikerült időmérőn megszerezte a pole pozíciót Lewis Hamilton, néhány órával korábban még az sem volt biztos, hogy autóba ülhet szombaton.

„Nem éreztem jól magam reggel, kissé fájt a torkom – mesélte a brit pilóta. – Szóval mindent előkészítettünk arra az esetre is, ha nem tudnék vezetni az időmérőn. Teljesítettem a szabadedzést, de készen álltunk arra, hogy bevessük a tartalék versenyzőt, ám ez a legrosszabb forgatókönyv volt. Végül viszont megoldottuk a dolgot, ami jó.”

Ha Hamiltonnak valóban ki kellett volna hagynia a kvalifikációt, Esteban Ocon vezette volna a gépét. A szabályok értelmében azonban ebben az esetben a vb-pontversenyt vezető ötszörös világbajnok vasárnap sem ülhetett volna autóba, és mindenképp pont nélkül zárta volna a németországi hétvégét.

Legfrissebb hírek

Verstappen aratott sikert a két McLaren előtt a spái sprintversenyen

F1
2 órája

F1 75: a Ferrari kettős győzelemmel tisztelgett Enzo Ferrari emléke előtt

F1
4 órája

Leclerc szerint bevált a fejlesztés, Hamilton rendkívül frusztrált volt a sprintidőmérő után

F1
18 órája

F1-es LEGO-autóval fokozza az izgalmakat a Magyar Nagydíj előtt a LEGO Csoport

F1
20 órája

Piastri és Norris közrefogta Verstappent; Hamilton már az első szakaszban kiesett a sprintidőmérőn

F1
21 órája

Verstappen beékelődött a két McLaren közé a spái sprintidőmérő előtt

F1
Tegnap, 12:13

F1 75: roncsderbi után a Williamsek uralták a spielbergi pályát

F1
Tegnap, 10:11

Hamilton nem akar Alonso és Vettel sorsára jutni – minden követ megmozgat, hogy sikerre vezesse a Ferrarit

F1
Tegnap, 9:32
Ezek is érdekelhetik