F1: Minden egyes kanyarban lassúak vagyunk – Binotto

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.13. 09:42
null
A Ferrarinak meg kell értenie, mi okozza a lemaradást (Fotó: AFP)
A Ferrari nagy reményekkel vágott neki a Spanyol Nagydíj hétvégéjének, hiszen több fejlesztéssel is készült, ám hiába váltak be az újítások, a maranellóiak csalódást keltő versenyen vannak túl.

 

A Mercedes négy kettős győzelemmel indította a Formula–1 2019-es idényét, a Ferrari így hamar győzelmi kényszerbe került. A maranellóiak már Azerbajdzsánba is egy aerodinamikai csomaggal érkeztek meg, míg Spanyolországba újabb frissítéseket hoztak. Többek között előrehozták a továbbfejlesztett erőforrásuk bevetését, a Shell-lel kifejlesztett új kenőanyag is debütált, miközben az SF90-re is érkeztek módosítások.

Ám hiába váltak be a fejlesztések, a Ferrari a barcelonai versenyen nem tudta felvenni a harcot az ötödik kettős sikerét jegyző Mercedesszel, sőt versenyzőit Max Verstappen is maga mögé utasította a Red Bull-lal és át is vette a harmadik pozíciót az egyéni vb-összetettben.

„Csalódottak vagyunk a versenyen mutatott teljesítményünkkel és az elért eredménnyel is. Aerodinamikai fejlesztésekkel és új erőforrással is készültünk, szóval arra számítottunk harcba szállhatunk, azonban nem ez történt kezdte a csapatfőnök, Mattia Binotto.

„A fejlesztések jól működtek, a motorerő és az egyenesben mutatott sebességünk terén elég jók vagyunk, ám vannak bizonyos gyengeségei az autónak, amelyek ezen a hétvégén igazán kidomborodtak. Rajtunk múlik, megértjük-e" – mondta, majd pontosabban is kifejtette, mi okozza a lemaradásukat.

„A kanyarokban vesztünk időt, és nem csak az utolsó szektorban, hanem minden egyes kanyarban lassúak vagyunk, és a kocsi alulkormányzott. Ez pedig nem csupán a leszorítóerő hiánya, ez sokkal több annál. Azonban ez olyasmi, amit még ki kell elemeznünk és meg kell értenünk" – utalt arra, hogy akár az autó alapjaival lehet a probléma.

„Azonban még túl korai lenne bármit is kijelenteni, idő kell ahhoz, hogy rájöjjünk, az egyensúllyal, a leszorítóerővel vagy az autó koncepciójával van-e a gond" – tette hozzá.

Az olasz gárda hátránya öt nagydíjat követően 96 pont a konstruktőri vb-összetett vezető Mercedes mögött, miközben a mezőny jövő héten Monaco felé veszi az irányt. A gárda német pilótája, Sebastian Vettel pedig nem számít túl könnyű hétvégére.

„Az alacsonyabb sebességű kanyarokban veszítünk időt és monacói pálya pont ilyen kanyarokból áll össze."

Legfrissebb hírek

Lance Stroll nem indul a Spanyol Nagydíjon

F1
11 órája

Norris és Verstappen Piastrira helyezne nyomást; Russell és Hamilton dobogóra állna

F1
14 órája

A McLarenre nem volt ellenszer Spanyolországban: Piastri visszavágott Norrisnak

F1
17 órája

McLaren-uralom a spanyolországi időmérő előtt

F1
21 órája

Leclerc a vártnál jobbnak érzi a Ferrarit; Verstappennek már voltak rosszabb péntekjei

F1
2025.05.30. 21:16

Piastri vette át a vezetést Spanyolországban; Norris elé Russell és Verstappen is befért

F1
2025.05.30. 16:30

Norris nyitott az élen Verstappen és Hamilton előtt Spanyolországban

F1
2025.05.30. 13:24

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
2025.05.29. 15:16
Ezek is érdekelhetik