F1: az Azeri Nagydíj szervezői kártérítést fizetnek a Williamsnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.04. 09:50
null
A szervezők vállalták a felelősséget, kártérítést fizetnek (Fotó: AFP)
A Williams kártérítést kap az Azeri Nagydíj szervezőitől az első szabadedzésen történt incidens után.

 

 

Az Azeri Nagydíj első szabadedzésének egy meglazult csatornafedél vetett idő előtt véget, ami alulról találta el George Russell Williamsét. Az autó súlyosan sérült és a brit versenyző részt sem tudott venni a második gyakorláson. A helyettes csapatfőnök, Caire Williams akkor elfogadhatatlannak nevezte a helyzetet és elmondta, kérvényt fognak benyújtani kártérítésért.

Az Azeri GP szervezői pedig most egyértelművé tették, kifizetik a károkat a grove-i alakulatnak méghozzá a lehető leghamarabb – erről a főszervező, Arif Rahimov nyilatkozott a Motorsport.com-nak.

„Egyértelműen mi hibáztunk. Elismerjük. Ez olyasmi, amit egy pálya nem engedhet meg magának – kezdte Rahimov. – A jogi osztályunk már felvette a kapcsolatot a Williams jogi osztályával, és ki fogjuk fizetni a teljes összeget. Nem neheztelünk egymásra, hiszen mindkét fél megérti, nem ez volt a szándék. Bocsánatot kértünk és virágot is küldtünk, hogy kifejezzük, mennyire sajnáljuk" – tette hozzá.

A Haasnak korábban majd' egy évet kellett várnia a kártérítés megérkezésére, miután Romain Grosjean a 2017-es Malajziai Nagydíj második edzésén a pálya szélén felszakadt csatornafedélre ráhajtott és az autója jelentősen sérült – így kérdés, a Williams mikor kapja meg az összeget.

„Ezt már említettük a csapatnak, és beszéltünk a biztosítóval is, hogy a lehető leghamarabb fizessen, hiszen a Williamsnek még idén szüksége van a pénzre, hogy azt felhasználhassa még az idény során. Arra fogjuk ösztönözni a biztosítót, hogy minél gyorsabban rendezze a számlát" – mondta Rahimov.

Legfrissebb hírek

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
6 perce

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
14 perce

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
54 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
8 órája

A Magyar Nagydíj előtt szerződést hosszabbított csapatfőnökével a Ferrari

F1
8 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
Tegnap, 12:55

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
Tegnap, 11:28

Magyar Nagydíj: Domenicali szerint Magyarország példát mutat a világnak

F1
Tegnap, 11:01
Ezek is érdekelhetik