Gyász: elhunyt Charlie Whiting, az F1 versenyigazgatója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.14. 03:52
null
Charlie Whiting (1952–2019) (Fotó: AFP)
Tragikus hirtelenséggel, 66 éves korában elhunyt Charlie Whiting, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Formula–1-es versenyigazgatója – számolt be róla az FIA hivatalos honlapján. A szakember halálát magyar idő szerint csütörtök hajnalban kialakult tüdőembólia okozta, mindössze három nappal a 2019-es Formula–1-es idény első futama, az Ausztrál Nagydíj előtt.

 

Charlie Whiting 1977-ben került a Formula–1 világába: a Hesketh istálló szerelőjeként dolgozott, majd három év múlva a Bernie Ecclestone által tulajdonolt Brabhamnél vállalt munkát – itt 1981-ben és 1983-ban főmérnökként segítette világbajnoki címhez Nelson Piquet-t.

Whiting 1988-ban csatlakozott az FIA-hoz, s 1997-től volt a Formula–1-es futamok állandó versenyigazgatója. Feladatai közé tartozott a futamok elindítása – ő döntött, ha új rajtot kellett elrendelni – továbbá a sportág technikai bizottságát és a versenypályák biztonságát felügyelő bizottságot vezette.

„Óriási szomorúság tölt el Charlie hirtelen elvesztése kapcsán. Évtizedek óta ismertem őt, kiváló versenyigazgató volt, központi és megkerülhetetlen figura az F1-ben, aki megtestesítette a sportág szellemiségét. Távozásával a Formula–1 elveszítette egy hithű barátját és a sportunk egy rendkívül karakteres nagykövetét” – fogalmazott az FIA hivatalos honlapján Jean Todt, a szervezet elnöke.

FRISSÍTÉS (14.13)

Az FIA a hétvégi Ausztrál Nagydíj közeledtével úgy döntött, hogy Whiting utódja eddigi helyettese, Michael Masi lesz, aki az elhunyt versenyigazgató mindhárom feladatkörét átveszi. Bővebben itt!

Legfrissebb hírek

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
17 órája

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik