F1: Verstappen odaszólt Bottasnak, nem tartja elég gyorsnak a finnt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.29. 12:55
null
Verstappen szerint Hamiltonnak könnyebb dolga volt a csapaton belüli helyzete miatt (Fotó: AFP)
A Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen bár elismeri, Lewis Hamiltonnak meg kellett küzdeni a világbajnoki címért, úgy véli, csapaton belüli helyzete mégis megkönnyítette a dolgát, hiszen Valtteri Bottas nem elég gyors ahhoz, hogy nyomást helyezzen rá.

 

A három élcsapat versenyzői közül egyedül Valtteri Bottas nem tudott futamot nyerni a Formula–1 2018-as idényében, miközben csapattársa, Lewis Hamilton 11 győzelmet aratott és megszerezte az ötödik világbajnoki címét.

Bottas az idei teljesítménye miatt több kritikát is kapott, legutóbb pedig a Red Bull-os Max Verstappen szólt oda az ellenfelének. A holland úgy gondolja, Hamiltonnak könnyű dolga volt, mivel márkatársa nem elég gyors ahhoz, hogy nyomást helyezzen rá csapaton belül.

„A legtöbb versenyző világbajnok lett volna azzal az autóval – jelentette ki az osztrák gárda pilótája az AD-nek. – Főleg úgy, hogy egy nem túl gyors csapattárs van melletted. Ha ennyivel mögötted van a csapattársad, sokkal egyszerűbb pontokat gyűjteni – szúrt oda Bottasnak, majd szembeállította egymással a Mercedesen és a Red Bullon belüli helyzetet.

„Nekem eközben ott volt Daniel Ricciardo, aki sokkal közelebb volt hozzám. Így valóban meg kell küzdened a pontokért. A Mercedesnél teljesen más volt a történet. Hamilton persze küzdött a Ferrarival, amiért mindig formában kellett lennie, azonban néha mégis átfut a fejemen, hogy minél gyengébb a márkatársad, annál nyugodtabban versenyezhetsz. Ráadásul azzal is tisztában vagy, hogy a gárda mögötted áll. Ez pedig még gyorsabbá tesz" – magyarázta Verstappen, akinek a 2019-es idényben már nem Ricciardóval, hanem Pierre Gaslyval kell megküzdenie csapaton belül.

Legfrissebb hírek

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
2 órája

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
Tegnap, 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
Tegnap, 3:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
Tegnap, 0:43

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
2025.06.15. 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
2025.06.15. 19:29
Ezek is érdekelhetik