F1: megvannak a 2019-es téli tesztek időpontjai és helyszíne

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.18. 16:50
Akárcsak az elmúlt években, jövőre is Barcelonában tartják a szezon előtti kollektív teszteket. A kétszer négy nap során a Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Catalunyán körözhet új autóival az F1-es mezőny.

Bár korábban felmerült, hogy alakítanak az eddig megszokott kétszer négy napos menetrenden, valamint a tesztek helyszínén, végül mégsem történt változás a lebonyolítást illetően. Utóbbi módosítását egyébként azért vetették fel sokan, mert a jelenlegi szezon előtti teszteken a megszokottnál sokkal hidegebb volt Barcelonában – sőt előfordult az is, hogy hóesés nehezítette meg a csapatok munkáját.alakítanak az eddig megszokott kétszer négy napos menetrenden, valamint a tesztek helyszínén, végül mégsem történt változás a lebonyolítást illetően. Utóbbi módosítását egyébként azért vetették fel sokan, mert a jelenlegi szezon előtti teszteken a megszokottnál sokkal hidegebb volt Barcelonában – sőt előfordult az is, hogy hóesés nehezítette meg a csapatok munkáját.

Az első téli teszt február 18-án veszi kezdetét és február 21-én ér véget. A másodikra február 26. és március 1. között kerül sor. Az idény két héttel utóbbit követően, március 17-én rajtol Melbourne-ben az Ausztrál Nagydíjjal.

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
4 órája

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
8 órája

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
9 órája

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
12 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23
Ezek is érdekelhetik