F1: a Toro Rosso Szocsiban bejelenti a Kvjat, Wehrlein párost?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.21. 10:44
null
Kvjat és Wehrlein 2019-ben egy csapatban tér vissza az F1-es rajtrácsra? (Fotó: AFP)
A Toro Rosso nagy valószínűséggel teljesen új pilótapárossal vág neki a Formula–1 2019-es szezonjának, hiszen míg Pierre Gasly a Red Bullnál kap lehetőséget, Brendon Hartley teljesítménye nem elég meggyőző a vezetőség számára. A két megüresedett helyre pedig összesen tíz lehetséges pilótát jelölt ki a gárda, ám tegnap biztossá vált, nem Sébastien Buemi vagy Alexander Albon lesz a kiválasztott. Ráadásul a faenzaiak már a bejelentés helyszínét is elárulták, ami a soron következő Orosz Nagydíj lesz, így szinte borítékolható Danyiil Kvjat visszatérése, miközben a másik ülésre a Mercedesszel nemrég szakító Pascal Wehrlein a legesélyesebb.

 

A Toro Rosso a tavalyi szezon közben is többször változtatott a pilótafelállásán, és úgy tűnik, a következő idénynek is teljesen új párossal vág neki. Hiszen míg Pierre Gaslyt előléptették a Red Bullhoz, Brendon Hartley teljesítménye nem elég meggyőző, így a vezetőség nemcsak a francia, hanem az új-zélandi utódját is keresi.

Ám nincsenek könnyű helyzetben a faenzaiak, mivel hiába van ott pilótanevelő programjukban Dan Ticktum, a fiatal versenyzőnek még akkor sem lenne az F1-es debütáláshoz elengedhetetlen szuperlicenchez elég pontja, ha megnyerné a Formula–3-as bajnokságot. Bár a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szorgosan dolgozik a háttérben, hogy megoldja a problémát, nagy valószínűséggel még legalább egy évet kell várni a brit bemutatkozására.

Így a Toro Rosso bár kénytelen lesz a fiataljai mellett másnak is lehetőséget adni, először mégsem a saját programján túl kezdett el gondolkodni. Ennélfogva került képbe két korábbi tag, Sébastian Buemi, illetve a Red Bullt is megjárt, de többször menesztett Danyiil Kvjat.

Azonban a fenti kettősből hiába járt előbbi üléspróbán a Szingapúri Nagydíj ideje alatt, csütörtökön biztossá vált, nem a svájci kap újra lehetőséget, mivel marad a Formula E-ben. Ráadásul ezzel egy időben a gárda által többször is emlegetett tízes listáról újabb esélyes tűnt el, hiszen az elektromos szériában jövőre Nissan néven induló alakulat Buemi csapattársaként Alexander Albont jelentette be.

Emellett a faenzaiak azt is elárulták, mikor fogják hivatalossá tenni a jövő évi pilótapárosukat, és a kijelölt helyszín eléggé sokatmondó, ugyanis a soron következő Orosz GP-n hull le a lepel arról, mely pilóták vezetik a Toro Rosso 2019-es gépeit.

Ezzel szinte biztossá vált Kvjat visszatérése, miközben Pascal Wehrlein és Marko nyilatkozatai is egy irányba mutatnak. Míg előbbi kilépett a Mercedes juniorprogramjából, és elárulta, több F1-es alakulattal is tárgyal, addig utóbbi arról beszélt, Esteban Ocont a mercedeses kötődése miatt nem fogja szerződtetni.

Nagy valószínűséggel tehát Kvjat és Wehrlein személyében két nagy visszatérő fogja alkotni a Toro Rosso jövő évi párosát, miközben az ülés nélkül maradó Vandoorne az IndyCar felé veheti az irányt, Ocon pedig Wehrleinhoz hasonlóan kihagyhat egy évet a királykategóriában.

Legfrissebb hírek

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
34 perce

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
34 perce

Hamilton: Sok dolog zajlik a háttérben, ami nem jó

F1
3 órája

„Megvolt a tempónk, hogy nyerjünk” – Leclerc frusztrált a hungaroringi verseny után

F1
5 órája

Jövőre a Hungaroringen már a Mansell-kanyarban száguldanak a pilóták

F1
6 órája

Piastri: A végén egy jó esélyem volt az előzésre, de nem jött össze

F1
6 órája

Szijjártó Péter: A Hungaroring csúcstechnológiás, és magyar maradt

F1
6 órája

Maga mögött tartotta Piastrit, így Norris nyerte meg a 40. Magyar Nagydíjat

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik