F1: ennyit kereshet jövőre Ricciardo a Renault-nál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.05. 20:00
Azt, hogy mi minden játszott közre Daniel Ricciardo csapatváltásában, vélhetően csak maga a Red Bull versenyzője tudja, ám a Daily Express információi szerint a fizetésnek is nagy szerepe volt abban, hogy az ausztrál 2019-től a Renault Formula–1-es istállóját erősíti.

Daniel Ricciardo bejelentése, mely szerint elhagyja a Red Bullt és jövőre már a Renault színeiben versenyez, sokakat sokkolt. Hogy emögött mi áll, nem lehet biztosan tudni. Az ausztrál talán nem bízott abban, hogy a Red Bull jövőre Honda-erőforrásra vált, sőt, állítólag attól is tartott, hogy második számú versenyző lesz Max Verstappen mögött.

Nemrégiben azonban még egy lehetséges okról szóló hír kelt szárnyra, a Daily Express ugyanis azt állítja: Ricciardo legalább a háromszorosát keresi jövőre a Renault-nál annak az összegnek, amit idén a Red Bulltól kap fizetésként. Ez állítólag 35 millió dollárt jelent.

Ha ez igaz, Ricciardo a harmadik legjobban kereső versenyzővé lép elő a mezőnyben a két világbajnoki rivális, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel mögött.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik