F1: a Renault bejelentette Ricciardo szerződtetését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.03. 14:15
null
Ricciardo jövőre már Renault-ban száguldhat a Hungaroringen (Fotó: AFP)
A Formula–1-ben szereplő Renault istállója péntek délután 14 órakor bejelentette, hogy a 2019-es idényben Daniel Ricciardo lesz majd Nico Hülkenberg partnere, miután két évre érvényes szerződést kötött az ausztrállal. Egy órával a franciák bejelentése előtt a Red Bull istálló közölte, távozik a csapat színeiben hét futamot nyerő 29 éves pilóta, aki 2014 óta volt a gárdánál.

Csütörtökön még arról számoltunk be,hogy Daniel Ricciardo közölte, a nyári szünet vége előtt aláírja új, 2019-re érvényes szerződését. Akkor még nem sejtette senki, hogy ezt az új szerződést nem a Red Bullnál köti meg, ám pénteken pont ezt történt.

Miután híre ment, hogy esetleg a Renault-hoz igazol a 29 éves versenyző, a Red Bull hamar közölte, 2019-re már nem marad az ausztrál a csapatnál. Egy órával később aztán a Renault hivatalos honlapján jelentette az ausztrál érkezését.

A Renault közleménye szerint az ausztrál két évre szóló szerződést kötött a csapattal, így a 2021-es új szabályok bevezetésekor rugalmas maradhat, és könnyebben válthat ismét csapatot, ha úgy alakul.

„Talán karrierem egyik legnehezebb döntése volt ez, de azt gondolom, eljött az ideje a frissítésnek és annak, hogy új kihívások elé nézzek. Tisztában vagyok vele, hogy a Renault-nak még sok kell hozzá, hogy a célját megvalósítva a legmagasabb célokért küzdjön a sportágban, de lenyűgöző az elmúlt két évben mutatott teljesítménye. Ráadásul, minden alkalommal, amikor a Renault az F1-ben szerepelt, végül mindig elhódította a világbajnoki címet. Remélem, hogy a pályán és azon kívül is tudom majd a csapatot segíteni ezen az úton” – idézi Ricciardót új csapatának hivatalos honlapja.

 




 

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik