F1: távozhat a Ferrari éléről Sergio Marchionne

Vágólapra másolva!
2018.07.21. 14:17
null
Lehet, hogy nem sokat láthatjuk ezentúl a Ferrari bokszában Marchionnét (Fotó: AFP)
Az Automotive News Europe értesülései szerint távozhat posztjáról Sergio Marchionne, a Ferrari Formula–1-es csapatát is birtokló Fiat-csoport elnöke.

 

Sergio Marchionne egy ideje betegszabadságon van, és a legfrissebb hírek szerint már nem is tér vissza a Fiat elnöki pozíciójába. A 66 éves szakember állítólag már korábban is tervezte a visszavonulást, és a következő év elején szeretett volna nyugdíjba vonulni, de most úgy tűnik, hogy ez idő előtt megtörténhet.

Az Automotive News Europe két személyt nevez meg Marchionne lehetséges utódaként. Az egyik John Elkann, a másik pedig a korábbi Philip Morris-elnök, Louis Carey Camilleri. A Fiat-Chrysler – melynek szintén az olasz szakember az elnöke – és a Ferrari állítólag szombaton, egymástól függetlenül ülésezik, hogy megszülessen a döntés Marchionne jövőjéről és arról, ki pótolja a jelenlegi elnököt.

Marchionne 2014-ben került a Ferrari élére, ahol Luca di Montezemolót váltotta.

Legfrissebb hírek

F1 75: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett

F1
16 órája

F1 75: a legnagyobb csata egy második helyért

F1
2025.07.17. 12:33

F1 75: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában

F1
2025.07.16. 13:42

F1 75: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert

F1
2025.07.15. 16:32

F1 75: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után

F1
2025.07.14. 14:34

MotoGP: Marc Márquez futamgyőzelemmel ünnepelte a 200. versenyét

Egyéb autó-motor
2025.07.13. 16:29

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
2025.07.13. 11:27

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59
Ezek is érdekelhetik