F1: egy évvel később debütál a Miami Nagydíj – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.24. 15:17
null
Sean Bratches (balra) megerősítette a Hockenheimben keringő pletykát (Fotó: AFP)
Mivel az első tervek a Miamiban kialakított utcai pályáról sokak tetszését nem nyerték el, a Liberty Media úgy döntött, hogy átgondolja a vonalvezetést, és 2020-ra tolja el a második amerikai verseny tervezett debütálását.

 

A Formula–1 2019-es versenynaptárában még akadnak kérdőjelek, a Liberty Media viszont egy ideje már azon dolgozik, hogy az austini Amerikai Nagydíj mellett még egy versenyt rendezzenek az Egyesült Államokban. A befutónak Miami tűnt e tekintetben, a floridai városban egy utcai pályát alakítanának ki a futam helyszínéül, ám az első tervek nem igazán nyerték el a rajongók, sőt a versenyzők tetszését sem.

A hétvégi Német Nagydíjon ezért elindult a pletyka, mely szerint az előzetes tervekkel ellentétben jövőre mégsem rendeznének versenyt Miamiban, ezt Sean Bratches, a Formula–1 kereskedelmi ügyekért felelős vezetője nemrégiben meg is erősítette.

„Szerettük volna, ha 2019-ben Miamiban versenyez a mezőny, de mindig ott volt az a tényező, hogy nem lehetséges a lehető legjobb, kerék a kerék elleni élményt nyújtani a rajongóinknak, versenyzőinknek és a csapatoknak a rendelkezésre álló idő alatt. Ez most beigazolódott a 2019-es miami versennyel kapcsolatban. Ennek ellenére hosszú távban gondolkodunk, és a helyi hatóságok tanácsára úgy döntöttünk, hogy a 2020-as Miami Nagydíjról szóló szerződéskötést a nyár későbbi részére halasztjuk – számolt be a döntésről az amerikai szakember.

A floridai verseny tervét tehát egyáltalán nem vetette el a Liberty Media, 2020-ban vélhetően helyet kap a versenynaptárban a Miami Nagydíj. Ezzel úgy tűnik, hogy az idei szezonnal ellentétben jövőre 21 helyett csak 20 versenyt rendeznek.

„Mindig elmondtuk, hogy azt illetően nem kötünk kompromisszumot, hogy a lehető legjobb versenyt rendezzük az embereknek Miamiban, vagy annak az 1.8 milliárd rajongónak, aki évente nézi az F1-et világszerte – szögezte le Bratches. – Ha ez azt jelenti, hogy várnunk kell 2020-ig, akkor ez még mindig jobb, mint megegyezni egy kevésbé optimális pályáról csak azért, hogy összehozzuk a megállapodást.”

„Elkötelezettek vagyunk, hogy terjeszkedjünk az Egyesült Államok és különösen Miami felé, ezzel elvigyük a fantasztikus sportágunkat egy ilyen ikonikus városba októberben, a Formula–1-es fesztivál keretében. Ezen eseményen szeretnénk elkötelezett és izgatott rajongókat szerezni – árulta el Bratches a Liberty Media terveit.

Legfrissebb hírek

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2 órája

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
Tegnap, 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36
Ezek is érdekelhetik