F1: Vettel azt hitte, hogy moziban van; Hamilton a motorral küzdött

Sebastian Vettel karrierje 50. győzelmét aratta Kanadában, ennek és Hamilton gyengébb futamának köszönhetően – a brit csak az 5. lett – pedig újra a német vezeti a világbajnoki összetettet. Vettel ráadásul az első Michael Schumacher 2004-es győzelme óta, aki a Ferrari versenyzőjeként állhatott fel a dobogó legfelső fokára Montrealban.
„A tökéletes szó talán jó arra, hogy jellemezzük ezt a hétvégét. Az egész olyan volt, mintha moziban lennénk, és a film happy enddel végződne. Michael volt az utolsó ferraris, aki nyerni tudott itt, én pedig soha nem is álmodtam róla, hogy én leszek a következő, aki a Ferrarinak nyerhet versenyt ezen a pályán. Ilyen hosszú idő után, mialatt a Ferrari nem nyert, láttam, hogy az emberek egyszerűen szuperboldogok. Biztos vagyok benne, hogy ez nagy lökést ad számukra és a ma estére is" – utalt vélhetően a verseny utáni ünneplésre a négyszeres világbajnok.
Akárcsak az élen Vettel, Valtteri Bottas is abban a pozícióban ért célba, amiből megkezdte a versenyt. A győzteshez hasonlóan ráadásul a Mercedes pilótájának pozíciót sem fenyegette nagyon senki – bár az első körben keményen támadta őt a mögüle rajtoló Max Verstappen. A finn végül kiállta a próbát, így ismét jól szerepelt Kanadában. Azt viszont bánja, hogy Vettel és a Ferrari ellen nem tudták felvenni a versenyt.
„Az első körtől kezdve folyamatosan gyorsabbnak tűntek és irányítani tudták a versenyt – vélekedik olasz riválisukról Bottas. – Azt hiszem, hogy ez volt a maximum a mai napon. Tegnap csak néhány század másodperc döntött, szóval a pole-ból indulva talán máshogy alakulhattak volna a dolgok. A legizgalmasabb rész a rajt volt, mikor annyira keményen próbáltam megvédeni a második helyet, amennyire csak tudtam. Király volt Max ellen versenyezni az első és a második kanyarban, de örülök, hogy előtte tudtam maradni. Később próbáltunk nyomást helyezni Sebastianra, de valójában nem voltunk rá képesek, mert nem volt hozzá meg a kellő tempónk."
Volt min javítania Max Verstappen a Kanadai Nagydíjon, miután az előző versenyeken sokat rontott a megítélésén vitatható manőverei és hibái miatt. A Red Bull fiatalja viszont az első percről kiegyensúlyozottan teljesített Montrealban, aminek eredménye a 3. hely lett a futamon.
| PÉNTEK |
| 1. szabadedzés:1. Verstappen 1:13.302 |
| 2. szabadedzés:1. Verstappen 1:12.198 |
| SZOMBAT |
| 3. szabadedzés:1. Verstappen 1:11.599 |
| időmérő edzés:1. Vettel: 1.10.766 |
| VASÁRNAP |
| verseny: 1. Vettel, 2. Bottas, 3. Verstappen |
| KÖVETKEZŐ FUTAMOK |
| Június 24.,16.10:Francia Nagydíj |
| Július 1., 15.10:Osztrák Nagydíj |
| Július 8., 15.10:Brit Nagydíj |
„Ez egy jó verseny volt. Korán kellett letudnunk a kerékcserét, mert a hiperlágy gumik hamar elfogytak. A szuperlágyakon viszont elég jó volt a tempónk, úgyhogy folyamatosan csökkenteni tudtam a hátrányomat, az utolsó néhány körben pedig kifejezetten versenyképesek voltunk. Végül csak egy tized másodpercen múlt, ami amúgy nem jó, de így is jó volt a verseny, élveztem" – összegezte a montreali futamot a holland.
Lewis Hamilton egy pozíciót és a világbajnoki összetettben való vezetést bukta a verseny végére Kanadában, de mint utólag elárulta, ennél sokkal rosszabbul is végződhetett volna számára a montreali futam. A verseny egészében küzdött ugyanis a szezon eleje óta használt erőforrásával. Ez mellesleg az esetleges szabályváltoztatásokról alkotott véleményén sem javított.
„Nagyon hálás vagyok, amiért egyáltalán célba értem – mondta a leintést követően a Mercedes pilótája. – A rajt után egyszer csak hirtelen elment az erő, a motor pedig azt jelezte, hogy túlmelegedett, a hőmérsékletet pedig nem tudtam lejjebb vinni. Azt hittem, hogy egyszer csak elszáll, és minden egyes körben arra vártam, hogy mikor javul végre az ereje. Folyamatosan elszállt, majd visszajött. Ez már a hetedik versenye volt az erőforrásnak, szóval érezhető volt az élettartama. Sokat veszíthettem volna ma. Remélem, hogy végül nem csak két motort használhatunk jövőre, mert az már nevetséges lenne."
A Red Bull jó taktikájának és időzítésének köszönhetően Daniel Ricciardo a kerékcsere során ugrotta át Lewis Hamiltont, így pedig egy helyet javítva a rajtpozíciójához képest a 4. helyen ért célba. Az ausztrál érzései azonban felemások a futamon mutatott teljesítményét illetően.
„Lehettünk volna jobbak is, valljuk be – ismerte el Ricciardo. – Küszködtem azzal, hogy az irányításom alatt tartsam a gumikat. Max viszont egész hétvégén nagyon jól ment, ezt pedig nem vehetem el tőle. Szereztünk néhány fontos pontot, és meglátjuk, mi lesz ezután. Viszonylag elégedett vagyok a negyedik hellyel. Minden tőlünk telhetőt megtettünk. Számunkra az, hogy ennyi ponttal távozhatunk, felér egy kisebb győzelemmel, és nagy lökést ad."
Ez a verseny sem múlhatott el látványos baleset nélkül. Rögtön az első kör végén Lance Stroll és Brendon Hartley miatt kellett pályára küldeni a biztonsági autót, a két versenyző ugyanis az ötös kanyarban ütközött egymással és a fallal. A sportfelügyelők az esetet később versenybalesetnek minősítették, vagyis egyik versenyzőt sem büntették meg. Hartley az ütközést követően kórházba ment, hogy elvégezzenek rajta néhány vizsgálatot, de szerencsére nem esett baja az új-zélandinak.
„Jól sikerült a rajtom és javítottam néhány pozíciót. Aztán egymás mellé kerültünk Brendonnal az ötös kanyarba bemenet – emlékezett vissza Stroll. – Kicsit elveszítettem az irányítást az autó felett, és bár korrigáltam, nem maradt elég hely kettőnknek. Mire javítottam a hibát, már összeértünk és a falnak ütköztünk."
| 1. | Sebastian Vettel | német | Ferrari | 1:28:31.377 |
| 2. | Valtteri Bottas | finn | Mercedes | 7.376 mp h. |
| 3. | Max Verstappen | holland | Red Bull-TAG Heuer | 8.360 mp h. |
| 4. | Daniel Ricciardo | ausztrál | Red Bull-TAG Heuer | 20.892 mp h. |
| 5. | Lewis Hamilton | brit | Mercedes | 21.559 mp h. |
| 6. | Kimi Räikkönen | finn | Ferrari | 27.184 mp h. |
| 7. | Nico Hülkenberg | német | Renault | 1 kör h. |
| 8. | Carlos Sainz Jr. | spanyol | Renault | 1 kör h. |
| 9. | Esteban Ocon | francia | Force India-Mercedes | 1 kör h. |
| 10. | Charles Leclerc | monacói | Alfa Romeo Sauber | 1 kör h. |
| 11. | Pierre Gasly | francia | Toro Rosso-Honda | 1 kör h. |
| 12. | Romain Grosjean | francia | Haas-Ferrari | 1 kör h. |
| 13. | Kevin Magnussen | dán | Haas-Ferrari | 1 kör h. |
| 14. | Sergio Pérez | mexikói | Force India-Mercedes | 1 kör h. |
| 15. | Marcus Ericsson | svéd | Alfa Romeo Sauber | 2 kör h. |
| 16. | Stoffel Vandoorne | belga | McLaren-Renault | 2 kör h. |
| 17. | Szergej Szirotkin | orosz | Williams-Mercedes | 2 kör h. |
| FELADTÁK | Megtett körök | |||
| Fernando Alonso | spanyol | McLaren-Renault | 40 | |
| Brendon Hartley | új-zélandi | Toro Rosso-Honda | 0 | |
| Lance Stroll | kanadai | Williams-Mercedes | 0 |
| PILÓTÁK | GYŐZELEM | DOBOGÓ | PONTSZERZ. | PONT | |
| 1. | Sebastian Vettel | 3 | 4 | 7 | 121 |
| 2. | Lewis Hamilton | 2 | 5 | 7 | 120 |
| 3. | Valtteri Bottas | – | 4 | 6 | 86 |
| 4. | Daniel Ricciardo | 2 | 2 | 5 | 84 |
| 5. | Kimi Räikkönen | – | 3 | 5 | 68 |
| 6. | Max Verstappen | – | 2 | 5 | 50 |
| 7. | Fernando Alonso | – | – | 5 | 32 |
| 8. | Nico Hülkenberg | – | – | 5 | 32 |
| 9. | Carlos Sainz Jr. | – | – | 6 | 24 |
| 10. | Kevin Magnussen | – | – | 3 | 19 |
| 11. | Pierre Gasly | – | – | 2 | 18 |
| 12. | Sergio Pérez | – | 1 | 2 | 17 |
| 13. | Esteban Ocon | – | – | 3 | 11 |
| 14. | Charles Leclerc | – | – | 3 | 10 |
| 15. | Stoffel Vandoorne | – | – | 3 | 8 |
| 16. | Lance Stroll | – | – | 1 | 4 |
| 17. | Marcus Ericsson | – | – | 1 | 2 |
| 18. | Brendon Hartley | – | – | 1 | 1 |
| KONSTRUKTŐRÖK | ||
| 1. | Mercedes | 206 |
| 2. | Ferrari | 189 |
| 3. | Red Bull-TAG Heuer | 134 |
| 4. | Renault | 56 |
| 5. | McLaren-Renault | 40 |
| 6. | Force India-Mercedes | 28 |
| 7. | Toro Rosso-Honda | 19 |
| 8. | Haas-Ferrari | 19 |
| 9. | Alfa Romeo Sauber | 12 |
| 10. | Williams-Mercedes | 4 |








