F1: Hartley jövőjét nem érinti a kanadai baleset – Marko

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.13. 14:53
null
Hartley a levegőben (Fotó: twitter.com)
A Red Bull Formula–1-es istállójának tanácsadója, Helmut Marko állítja, a „farmcsapatnál” szereplő Brendon Hartley jövőjét a Toro Rossónál nem befolyásolja, hogy a múlt hét végén rendezett Kanadai Nagydíjon már az első körben kiesett, miután Lance Stroll a Williamsével felpasszírozta az aszfaltcsík melletti korlátra az új-zélandi autóját.

Hartleyt a vasárnapi verseny első körében, az ötös kanyarban találta el a megcsúszó Stroll autója, így került az új-zélandi a levegőbe, hogy aztán a hatos kanyar bukóterében autójából kikászálódva szembesüljön a ténnyel: Monaco után most sem találkozik a kockás zászlóval, ráadásul csapattársa, Pierre Gasly az idei 7 futamból hatodszor végez jobban nála.

A legutóbbi futamok során már arról pletykáltak a paddockban, hogy az új-zélandi pilótától a szezon közben válik meg a Toro Rosso, és a McLaren tehetségét, a fiatal Lando Norrist ülteti be a helyére.

„Már korábban is elmondtam, ez tipikus versenybaleset volt, ennek semmi hatása nem lesz Brendon jövőjére. Ott lesz az autóban Franciaországban” – szögezte le az anyacég, így a Toro Rossónál a személyi kérdésekről is döntő Red Bull tanácsadója.

„Hihetetlen sztorik keringenek egyébként a csapat körül, csomó olyan ajánlatról, emberről, aki nálunk akar vezetni. Ezekről mi semmit nem tudunk” – reagált a Norris-féle pletykákra Marko, aki a hetvenes évek elején 9 F1-es futamon indult, de pontot nem szerzett.

Ami egyébként Hartleyt illeti: a kanadai baleset után az előírásoknak megfelelően kivizsgálásokra kórházba szállították, és miután mindent rendben találtak nála, engedélyt kapott rá, hogy részt vegyen a jövő hétvégén esedékes Francia Nagydíjon.

A KANADAI BALESET

Legfrissebb hírek

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
8 órája

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
13 órája

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39
Ezek is érdekelhetik