F1: az FIA-tól igazolt a Ferrari, a McLaren háborog

Vágólapra másolva!
2018.03.15. 17:10
A Budkowski–Renault ügy után a Ferrari haragította magára a riválisait, miután szerződtette Laurent Mekiest a Nemzetközi Automobil-szövetségtől (FIA).

A tavalyi szezon végén Marcin Budkowski, az FIA korábbi technikai igazgatója jelentette be, hogy azonnali hatállyal elhagyja a posztját, és rövidesen csatlakozik a Renault-hoz.Ez akkor hatalmas felháborodást váltott ki,hiszen Budkowski fő feladata a nemzetközi szövetségnél az volt, hogy az összes autót ellenőrizze, és megállapítsa, ha valamelyik istálló szabálytalanságot követett el a tervezéskor. Ennek megfelelően olyan információkkal rendelkezett, amelyek bármelyik alakulat számára hatalmas előnyt jelenthettek.Marcin Budkowski, az FIA korábbi technikai igazgatója jelentette be, hogy azonnali hatállyal elhagyja a posztját, és rövidesen csatlakozik a Renault-hoz.Ez akkor hatalmas felháborodást váltott ki,hiszen Budkowski fő feladata a nemzetközi szövetségnél az volt, hogy az összes autót ellenőrizze, és megállapítsa, ha valamelyik istálló szabálytalanságot követett el a tervezéskor. Ennek megfelelően olyan információkkal rendelkezett, amelyek bármelyik alakulat számára hatalmas előnyt jelenthettek.

A tiltakozás ellenére a szakember három hónapos kényszerpihenő után megkezdte a munkát a Renault-nál, most pedig a Ferrarit éri kritika hasonló igazolás miatt. A maranellóiak ugyanis bejelentették, hogy csatlakozik hozzájuk Laurent Mekies, aki eddig a Formula–1 helyettes versenyigazgatója és biztonsági bizottságának tagja volt.

A francia szakember hivatalosan már felmondott az FIA-nál, ám csak júniusban hagyja el végleg azt, és szeptember 20-án áll munkába a Ferrarinál. Eszerint hat hónap telik el aközött, hogy Mekies benyújtotta a felmondását és megkezdi a munkát új pozíciójában. AStratégiai Csoport legutóbbi ülésén viszont arról született megegyezés, hogy legalább tizenkét hónapnak kell eltelnie, mielőtt egy korábbi FIA-alkalmazott munkába állhat bármelyik istállónál.

A megegyezés megszegése miatt a McLaren szólalt fel elsőként – a wokingiak versenyigazgatója, Eric Boullier ráadásul az FIA-t is bírálja, amiért nem kötelezi az olasz csapatot a megegyezés betartására.

Legfrissebb hírek

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
21 órája

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában

F1
2025.08.12. 11:56

F1 75: a monacói alagútban szakadt meg Schumacher nagy sorozata

F1
2025.08.11. 10:36

F1 75: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban

F1
2025.08.10. 15:33
Ezek is érdekelhetik