F1: januárra halasztja a bejelentést a Williams

Vágólapra másolva!
2017.12.16. 10:30
Idén vélhetően már nem tudjuk meg, ki versenyez 2018-ban Lance Stroll mellett a Williamsnél. A brit F1-es alakulat ugyanis bejelentette: január előtt nem fedik fel a kanadai csapattársának kilétét.

Már csak a Williams adós egy bejelentéssel, és teljes lesz a 2018-as Formula–1-es mezőny. Az utolsó szabad ülésért Robert Kubica és Szergej Szirotkin van versenyben, de állítólag a Toro Rossótól a szezon közben menesztett Danyiil Kvjatnak is van még esélye a visszatérésre. Williams adós egy bejelentéssel, és teljes lesz a 2018-as Formula–1-es mezőny. Az utolsó szabad ülésért Robert Kubica és Szergej Szirotkin van versenyben, de állítólag a Toro Rossótól a szezon közben menesztett Danyiil Kvjatnak is van még esélye a visszatérésre.

Ám arra, hogy végül ki lesz Lance Stroll csapattársa, még várnunk kell, ugyanis a Williams egyik szóvivője nemrég elárulta: január előtt nem tervezi a csapat megejteni a régóta várt bejelentést.

Ami pedig a lehetséges befutót illeti, a hírek szerint a legnagyobb esély arra van, hogy Szergej Szirotkinra esik a választás. A Sauber és a Renault korábbi tesztpilótája ugyanis jelentős szponzori pénzzel érkezne, ez pedig a Stroll család anyagi támogatása mellett igencsak kecsegtető lenne a nagy múltú istálló számára.

Ebben az esetben viszont ülés nélkül maradna Robert Kubica. A visszatérésben reménykedő pilóta édesapja, Artur Kubica nemrégiben azonban azt nyilatkozta a lengyel sajtónak, hogy még korántsem adták fel a 2018-as indulásról szövögetett álmukat.

„Továbbra is küzdünk, hogy bejuttassuk Robertet a Williamshez. Lépéseket teszünk, hogy meggyőzzük őket arról, hihetnek Robertben" – szögezte le Artur Kubica.

Legfrissebb hírek

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
7 órája

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
12 órája

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39
Ezek is érdekelhetik