F1: „Mi tökösebbek vagyunk, mint a Ferrari és a Mercedes”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.05. 12:09
null
A Red Bullnál nem félnek kockázatot vállalni fiatal versenyzők bevetésével (Fotó: AFP)
Nem tud biztosat mondani Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója és juniorprogramjának vezetője a Sepangban debütált Pierre Gasly jövőjéről, de annyi biztos, hogy legnagyobb ellenfeleiről, a Ferrariról és a Mercedesről nem túl pozitív véleménnyel van a fiatal versenyzőiket illetően.

 

Az előző versenyhétvégén, Malajziában vehetett részt először Formula–1-es versenyen Pierre Gasly, a fiatal francia pilóta Danyiil Kvjat helyét vette át a Toro Rossónál. Azt egyelőre nem tudni, hogy Gasly a szezon végéig maradhat-e az olasz kiscsapat versenyzője, vagy Kvjat esetleg visszaülhet autójába valamikor a közeljövőben. Helmut Marko szerint viszont erre rövidesen fény derül.

„Erre a kérdésre hamarosan választ tudok adni – ígérte az osztrák tanácsadó. – A Red Bull különbözik a Ferraritól és a Mercedestől. Mi elég tökösek vagyunk, és autóba ültetjük a fiatal versenyzőinket. Megvannak a terveink, amiket majd megosztunk mindenkivel, amint pont került az ügy végére.”

Olyan hírek is elterjedtek, amelyek szerint olyan pilóta érkezhet a Toro Rossóhoz, aki nem a Red Bull nevelőprogramjának a tagja, például Marcus Ericsson vagy Jolyon Palmer. Utóbbiról már biztosan tudni lehet, hogy helyét Carlos Sainz Jr. veszi át jövőre a Renault-nál, míg Ericsson akkor veszítheti el ülését a Saubernél, ha motorszállítója, a Ferrari úgy dönt, hogy lehetőséget ad Charles Leclerc-nek és Antonio Giovinazzinak a svájci kiscsapatnál a következő szezonban.

Helmut Marko viszont leszögezte, hogy ilyen versenyzők szerződtetésén egyáltalán nem gondolkodnak.

„A Red Bull másféle csapat, itt nehéz lenne elképzelni ilyet.”

Legfrissebb hírek

Norris nem szeretné a betegségére fogni a rossz szereplést; a Williamst kizárták a szingapúri időmérőről

F1
1 órája

Russell varázsolt a Mercedesszel, az övé a pole pozíció Szingapúrban!

F1
4 órája

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
6 órája

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
9 órája

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
Tegnap, 19:32

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
Tegnap, 14:45

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
Tegnap, 11:12

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
2025.10.02. 15:50
Ezek is érdekelhetik