F1: Kubica 2018-as ülésért tesztel a Hungaroringen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.03. 14:24
null
Robert Kubicára kulcsteszt vár a Hungaroringen (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Williams istállónál kettőre csökkent a jelöltek száma, ami a csapatnál meglévő egy versenyzői állásért zajló csatát illeti. A két pilóta a Hungaroringen, kétnapos teszt keretében dönti el, melyikük lehet Lance Stroll csapattársa a 2018-as szezonban.

 

Mint azt a MotorSport Magazine megtudta, az egyik jelölt Robert Kubica, akinek visszatérése akkor vált kétségessé, amikor a McLaren és a Toro Rosso gyakorlatilag motorszállítót cserélt, és az alku részeként a Renault – mely csapat több tesztlehetőséget is adott már idén a lengyelnek – „kölcsönkérte” a jövő szezonra a Toro Rosso versenyzőjét, Carlos Sainz Jr.-t.

A Williams másik jelöltje Kubica mellett Paul Di Resta, aki a Magyar Nagydíjon lenyűgözte a csapatot, amikor a lebetegedő Massát helyettesítette. Az F1-ben korábban négy szezon teljesítő skótnak rögtön az időmérőre kellett beugrania, amin Marcus Ericssont megelőzve a 19. helyen végzett, s a másnapi versenyt csupán technikai probléma miatt volt kénytelen feladni. Di Resta jelenleg a Williams tartalékversenyzője, és a csapat állítólag elgondolkodott azon, hogy jövőre „előlépteti”.

Noha a Williams azt tervezte, a két pilótajelölt Szuzukában tesztelhet majd a csapat 2014-es autójával, ám ezt a tesztet végül törölték. Az új terv is megvan: a lengyel október 11-én Silverstone-ban „gyakorol” annak érdekében, hogy megismerkedjen az autóval, s az éles tesztre október 18-án, a Magyar Nagydíj helyszínéül szolgáló Hungaroringen kerül sor!

A motorsport.com úgy tudja, Kubica hungaroringi tesztje előtt egy nappal Di Resta is autóba ül, így közvetlenül össze tudják vetni a két pilóta teljesítményét.

A MotorSport Magazine hozzáteszi, az is elképzelhető, hogy az istállónál marad Felipe Massa a 2018-as idényre, ám ennek az esélye nagyon kicsi.

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
11 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
12 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
14 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik