F1: a Pirelli megfejtette Räikkönen gumihibájának okát

Vágólapra másolva!
2017.07.27. 09:25
A Pirelli vizsgálatai szerint külső tárgy hatása miatt rongálódott meg Kimi Räikkönen bal első gumija a Brit Nagydíjon.

Räikkönen három körrel a silverstone-i futam leintése előtt lelassult, mert a bal első kerekéről levált a gumi felület. Bár légnyomást nem vesztett a kerék, a finn pilótának ki kellett állnia kereket cserélni, így a 2. helyett a 3. helyen ért célba.

Csapattársa, Sebastian Vettel az utolsó előtti körben defektet kapott, így ő a 7. helyre esett vissza.

Az olasz gumigyártó cégVettel esetében lassú defektet állapított meg, de annak pontos okát nem tudta megfejteni.

Räikkönen furcsa esetét vizsgálva a többi, Silverstone-ban használt abroncson végzett különféle teszteket, de egyetlen gumin sem jelentkeztek ugyanezek a jelek, így a Pirelli arra a következtetésre jutott, hogy két, külső tárgy okozta a finn gumijának meghibásodását, és nem strukturális hiba.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
3 perce

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

„Elég sokáig tartott, nem igaz?” – Hülkenberg 15 év és 239 nagydíj után először ünnepelt a dobogón

F1
15 órája

Kettős McLaren-siker és Hülkenberg-dobogó a kaotikus Brit Nagydíjon

F1
20 órája

„Kib.szottul sz.r vagyok!” – Leclerc dühöngött az időmérő után

F1
2025.07.05. 21:25

„Voltak pillanatok, amikor csak vakartuk a fejünket” – a McLaren az időmérőn elbukott, de a versenyen nyerne

F1
2025.07.05. 20:26

Verstappen ellopta a show-t Silverstone-ban, az övé a pole pozíció az izgalmas időmérőn

F1
2025.07.05. 15:31

Bearman 10 rajthelyes büntetést kapott az autótörése után – hivatalos

F1
2025.07.05. 15:18
Ezek is érdekelhetik