F1: menesztették a Sauber csapatfőnökét – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.21. 12:15
null
(Fotó: AFP)
Az évek óta nehézségekkel küzdő Sauber csapat történelme ma újabb mérföldkőhöz érkezett: egybehangzó sajtóértesülések szerint azonnali hatállyal távozott posztjáról az F1-es istálló csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn. Egyenlőre nem tudni, hogy ki irányítja majd a svájci teamet a hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíjon, és hivatalos megerősítés híján azt sem tudni, hogy miért kellett távoznia a sportág első női csapatvezetőjének.

 

A Sky Sports több forrásra hivatkozva közölte, hogy elválnak egymástól a Sauber istálló és az eddigi csapatfőnök, Monisha Kaltenborn útjai, mégpedig azonnali hatállyal. A 46 éves indiai születésű osztrák szakember 2010-ben az istálló jogi osztályánakaz éléről került a Sauber elnökségi tagja székbe, miután távozott a korábbi partner, a BMW.

Kaltenborn 2012-ben lett az első női csapatigazgató az F1-ben, miután a BMW távozását követően sikerült egyenesbe hoznia az istállót, ám a mostani távozása azt jelenti, hogy nem tudni, ki irányítja majd a Saubert a hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíjon.

Kaltenborn irányítása alatt a Saubernél robbant ki az Formula–1 történetének egyik legfurcsább botránya, amikor a 2015-ös idény első, ausztrál versenye előtt kiderült, hogy három pilótával kötött versenyzői szerződést az egész idényre az istálló. Végül csak napokkal a verseny előtt sikerült peren kívül megállapodnia a létszám felettivé váló Giedo van der Gardéval egy tetemes kártérítésről, amelynek fejében a holland elállt a szerződésétől.

Az immár egykori csapatvezető azonnali hatályú menesztése azért is furcsa, mert kedden még arról nyilatkozott hosszasan, hogy az Osztrák és a Brit Nagydíjra megérkező új fejlesztésektől mekkora előrelépést várnak majd.

Noha a Sauber a bajnokságban jelenleg csak a McLarent előzi meg, az évek óta csődközelben lévő istállót tavaly egy svájci-svéd befektetőcsoport felvásárolta, és azóta jelentős változások történtek. Kiderült, hogy jövőre már a Honda lesz a motorszállító, és a technikai, mérnöki csapatukon is erősítettek a svájciak, de Kaltenborn pozíciója eddig biztosnak látszott.

Iparági pletykák szerint végeredményben az vezetett a szakításhoz, hogy a tavaly érkezett befektetők az istálló két pilótája közül Marcus Ericssont szerették volna favorizálni, míg Kaltenborn egyáltalán nem akart rangsort a svéd és Pascal Wehrlein között.

A Saubernél elképzelhető, hogy házon belül próbálják megoldani Kaltenborn pótlását Azerbajdzsánban, s ha így tesznek, akkor lehet, hogy ideiglenesen az elnök, Pascal Pizzi, vagy a technikai igazgató, Jörg Zander látja el a hétvégén a menesztett vezető feladatkörét.

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
18 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
19 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
21 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik