F1: „Képzeljék el, mire lennénk képesek több pénzzel”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.13. 15:40
Elégedett csapata teljesítményével Vijay Mallya, a Force India tulajdonosa, azonban újra felszólalt a Formula–1 bevételeinek igazságosabb elosztásáért.

Nagyszerűen alakul eddig a 2017-es szezon a Force India számára. Az indiai istálló az első hét versenyen 71 pontot szerzett, amivel a konstruktőri tabella negyedik helyén áll, előnye az ötödik Toro Rossóval szemben elég nagynak mondható (42 pont). A csapat versenyzői – Sergio Pérez és Esteban Ocon – ráadásul a Monacói Nagydíjat leszámítva az eddigi összes futamon pontszerző helyen végeztek.

Az istálló tulajdonosa, Vijay Mallya – akinek okmányait mellesleg hazája, India bevonta, és kiadatási kérelmet is kért Nagy-Britanniától – leszögezte, hogy saját problémái ellenére sem hajlandó megválni F1-es csapatától, és tovább harcol a sportág irányítóival a bevételek igazságosabb szétosztásáért.

„Kérek mindenkit, felejtse el azt, hogy eladjuk az istállót – írta Mallya a Twitteren. – Jelenleg a teljesítményünkre koncentrálunk, de emellett folytatjuk a kampányunkat is az igazságos és méltányos pénzelosztással kapcsolatban. Ezzel semmiképp nem állunk le.”

Ezt hosszú ideje próbálják elérni a kisebb csapatok, hiszen a mostani rendszer a nagyobb – főként gyári – csapatoknak kedvez. Ennek a mozgalomnak az egyik élharcosa pont a Force India, és Mallya szerint még eredményesebbek lehetnek, ha elérik a céljukat.

„Képzeljék el, hogy ha igazságosan mennének a dolgok ebben a sorozatban, mire lennénk képesek egy kicsit több bevétellel” – vetette fel az üzletember.

Legfrissebb hírek

Leclerc a vártnál jobbnak érzi a Ferrarit; Verstappennek már voltak rosszabb péntekjei

F1
11 órája

Piastri vette át a vezetést Spanyolországban; Norris elé Russell és Verstappen is befért

F1
16 órája

Norris nyitott az élen Verstappen és Hamilton előtt Spanyolországban

F1
19 órája

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
2025.05.29. 15:16

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
2025.05.28. 08:41

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
2025.05.27. 22:16

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
2025.05.27. 12:17
Ezek is érdekelhetik