F1: a McLaren ügyvezetője élesen bírálta a Hondát

Vágólapra másolva!
2017.06.10. 15:25
Kezd betelni a pohár a McLarennél motorszállítójuk, a Honda nehézségei miatt. Zak Brown, az istálló ügyvezető igazgatója kemény kritikával illette a japán gyártót, amit kommentált is a Honda F1-es projektjének vezetője.

Az előzetes ígéretek szerint a Kanadai Nagydíjra állt volna elő jelentős fejlesztésekkel a Honda, de ez végül nem valósult meg, ráadásul ezen a versenyhétvégén is folytatódik a McLaren szenvedése, Fernando Alonso alatt már az első szabadedzésen leállt az autó.

Zak Brown szerint kezd elfogadhatatlanná válni a helyzet, az amerikai úgy véli, a Honda újra és újra ugyanabba a hibába esik, mégsem hajlandó a változtatásra.

„Versenyképesebbnek kell lennünk – szögezte le Brown. – Nem pontos időmérős helyezésekre gondolok ezzel kapcsolatban, ám jelenleg sok futamot be sem tudunk fejezni, sőt, van, amelyiket el sem tudjuk kezdeni. Többet ilyen nem fordulhat elő! A Hondának bizonyítania kell, hogy képes megoldani a problémákat, s így előre tudunk lépni. Változtatniuk kell valamin, hiszen ha mindig ugyanazt csinálják, nem lesz más a végeredmény, márpedig évek óta ez a helyzet náluk. Talán kockázatot kell vállalniuk."

A kemény kritika nem lepte meg Haszegava Juszukét, ennek ellenére a japán biztos abban, hogy nem bontanak idő előtt szerződést a partnerükkel, és együtt túl tudnak lépni a nehézségeken.

„Nem lepődtem meg Zak nyilatkozatán. Nem csoda, hogy frusztrált és panaszkodik. Ez rám is igaz, én is csalódott vagyok, amiért a McLaren is az. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk jelenleg. Viszont kétség sem férhet ahhoz, hogy folytatjuk az együttműködést. Erős csapat vagyunk, és együtt fogjuk leküzdeni a problémákat. A közös munkával jobb helyzetbe kerülhetünk" – mondta Haszegava.

Legfrissebb hírek

Közelében sem vagyok annak, amire képes lehetnék, bármilyen fájó is ezt kimondani – Norris

F1
2025.04.14. 20:03

Az FIA büntetett, majd visszakozott – furcsa esetekből nem volt hiány Bahreinben

F1
2025.04.14. 13:49

Hamilton úgy érzi, rájött, hogyan kell vezetni az „idegen" Ferrarit

F1
2025.04.14. 12:09

Marko attól fél, hogy Verstappen távozik – a Red Bull válságmegbeszélést tartott a riasztó bahreini verseny után

F1
2025.04.13. 23:25

Hülkenberget kizárták a bahreini versenyről – hivatalos

F1
2025.04.13. 21:27

Az FIA döntött Russell DRS-ügyében – hivatalos

F1
2025.04.13. 21:12

Norris csalódott, hogy miatta maradt el a kettős McLaren-siker; Russell bízik benne, hogy nem kap büntetést

F1
2025.04.13. 20:25

Piastri magabiztos sikert aratott Russell és Norris előtt a bahreini versenyen

F1
2025.04.13. 16:29
Ezek is érdekelhetik