F1: Räikkönen az első három bahreini kanyaron rágódik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.17. 11:09
Kimi Räikkönen szerint nem véletlen Sebastian Vettel bahreini győzelme, maga is érezte az autó javulását, csak éppen az első körét annyira elrontotta, hogy nem sok esélye maradt a dobogós helyezés elérésére.

„Nincs okom panaszra, az autó jól működött. Viszont sz.rul rajtoltam, és utána a következő három kanyart is elrontottam, ami miatt a felzárkózásról szólt a versenyem – mondta Räikkönen. – Sok jó történt Bahreinben, ami biztató a jövőre nézve, de a negyedik hely számomra rossz eredmény.”

Räikkönen nemcsak a rajt után vesztett pozíciót Felipe Massával szemben, hanem a kerékcseréjekor is, a biztonsági autót az ő szempontjából rosszkor küldték pályára, és a kerékcseréje sem sikerült tökéletesen.

„A Williams a pálya egyes pontjain nagyon gyors volt, s elsőre még nem jelentett akkora nehézséget megelőzni, mint másodjára” – mondta a finn, aki a verseny vége felé a rádión kérdőre vonta csapatát, miért tartotta ki túl sokáig a pályán a használt szuperlágy gumikon?

Erről a futam után nem akart beszélni.

Legfrissebb hírek

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
16 órája

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55
Ezek is érdekelhetik