F1: Super Bowl-féle többdimenziós sporteseménnyé bővítenék a futamokat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.20. 14:40
A pilótákat akarja a középpontba állítani a Formula–1-ben a sorozat új vezetője, Chase Carey, aki minden futamot a Super Bowlhoz hasonló többdimenziós sporteseménnyé bővítene ki.

„A mérnökök túlnőttek a pilótákon, akikre vissza kell irányítani a figyelmet” – hangsúlyozta a 62 esztendős amerikai üzletember a The Timesnak adott interjúban. Hozzátette: azt szeretné, ha a versenyzők olyan sztárok lennének, mint más sportágakban. Példaként állította a háromszoros világbajnok Lewis Hamiltont, akinek kiemelte színes egyéniségét és ismertségét, utóbbit annak is tulajdonítva, hogy sok időt tölt az Egyesült Államokban.

Carey elmondta azt is, hogy hetente egyszer vagy kétszer beszél Bernie Ecclestone-nal, akit 40 év után váltott az F1 élén. Januárban a Liberty Media cég – amely a jövőben a Formula One Group nevet fogja viselni – megvásárolta a Formula–1 többségi tulajdonrészét a 86 esztendős brit üzletembertől.

Carey kitért rá, hogy 2019-től szeretne az austini viadal mellett még egy amerikai futamot beiktatni a versenynaptárba. Mint mondta, ez egy városi verseny lenne, hasonló a monacóihoz vagy a szingapúrihoz. Kiemelte, minden futamot olyan többdimenziós sporteseménnyé bővítene ki, amely hasonló a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjéhez, a Super Bowlhoz.

Legfrissebb hírek

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
22 órája

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában

F1
2025.08.12. 11:56

F1 75: a monacói alagútban szakadt meg Schumacher nagy sorozata

F1
2025.08.11. 10:36

F1 75: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban

F1
2025.08.10. 15:33

F1 75: ajándékba kapott győzelme után kifütyülték Schumachert

F1
2025.08.10. 09:05
Ezek is érdekelhetik