F1: az új tulaj az azeri futam miatt bírálja Ecclestone-t

Vágólapra másolva!
2017.03.15. 10:00
null
Az új tulajdonos szerint hiba volt Azerbajdzsánba vinni az F1-et (Fotó: AFP)
Az F1 új tulajdonosai szerint Bernie Ecclestone hibát követett el, amikor Azerbajdzsánba is F1-es futamot vitt. Szerintük nem minden a pénz.

„Bernie Ecclestone-nak csak egy gondolata volt, amikor új nagydíjról tárgyalt: mennyi pénzt kereshetünk vele? Csak a bevételre gondolt – mondta Greg Maffeit, a Liberty Media ügyvezetője. – Ennek következtében olyan helyeken is futamot rendeznek, mint Azerbajdzsán. Tényleg rengeteget fizetnek, de a sportág egyáltalán nem fejlődik azzal, hogy ott van futam, nem is tesz jót a megítélésének.”

Az azeri futam tavaly még Európai Nagydíj néven szerepelt a versenynaptárban, az idén viszont már Azeri GP lesz. Az új tulajdonos szerint Azerbajdzsánban minimális az érdeklődés az F1 iránt, és a rendezők sem várnak sok nézőt, erről árulkodik, hogy csupán 15 ezres lelátó van a pálya körül.

„Nagy a felelősségünk. Olyan partnerekhez kell eljuttatnunk az F1-et, akik nemcsak fizetnek, de vonzóvá is teszik az F1-et, és ezzel építik a márkát” – mondta Maffei.

A Liberty Media a hetekben az Orosz és a Kanadai Nagydíj versenyrendezési szerződését is meghosszabbította.

Legfrissebb hírek

F1 75: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett

F1
5 órája

F1 75: a legnagyobb csata egy második helyért

F1
Tegnap, 12:33

F1 75: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában

F1
2025.07.16. 13:42

F1 75: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert

F1
2025.07.15. 16:32

F1 75: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után

F1
2025.07.14. 14:34

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
2025.07.13. 11:27

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2025.07.11. 12:17
Ezek is érdekelhetik