F1: a McLaren a Mercedesnél kopogtatott – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.16. 13:30
null
Meddig tart a McLaren és a Honda házassága? (Fotó: AFP)
A BBC értesülései szerint az F1-es McLaren-istálló felvette a kapcsolatot a Mercedesszel az esetleges jövőbeli motorszállítási szerződés kapcsán.

A brit lap úgy tudja, a wokingi istálló egyelőre csak tapogatózik, felméri, milyen lehetőségei lesznek 2018-ban, ha esetleg szakítani akar jelenlegi beszállítójával, a Hondával, amely az idén sem készített versenyképes motort.

A barcelonai tesztelés rémesen alakult a McLaren számára, a spanyol sajtó már akkor foglalkozott a gondolattal, hogy akár az idei szezon előtt beszállítót válthat Fernando Alonso istállója. A végkövetkeztetés persze az volt, hogy már késő lenne egy ilyen módosítást végrehajtani, és a szerződések miatt jogilag sem lehetséges.

A BBC felvetése alapján viszont lenne ideje a McLarennek a Hondával kötött hosszú távú szerződés felbontására.

Az Autosport megerősítette az információt, és hozzátette, ha nagyon rosszul szerepel a McLaren, akár már a szezon közben válthat a csapat, hiszen a Mercedesnek belefér plusz erőforrás gyártása, számolt ugyanis a Manorral, amely a szezon előtt csődbe ment – így gyakorlatilag felszabadult egy kvóta.

A McLaren és a Mercedes korábban együtt dolgozott, Mika Häkkinen 1998-ban és 1999-ben, Lewis Hamilton 2008-ban lett világbajnok McLaren-Mercedesszel. A kétszeres első finn most a McLaren nagykövete lett, talán ő is segíthet egy esetleges újraegyesülés megszületésében.

Fernando Alonso nem titkolta a tesztek alatt, hogy a Hondával elégedetlen a csapat, és Éric Boullier is igent mondott Barcelonában arra az újságírói felvetésre, hogy a McLaren Mercedes-motorral futamgyőztes lenne-e?

A csapat jelezte, nem foglalkozik pletykákkal.

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
1 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
4 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
14 órája

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
16 órája

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
Tegnap, 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik