F1: menő darázs – ilyen lett a 2017-es Renault! – képek

ZSOLDOS BARNA (London)ZSOLDOS BARNA (London)
Vágólapra másolva!
2017.02.21. 16:11
A Renault istálló kedden Londonban bemutatta új autóját, amellyel a 2017-es Formula–1-es világbajnokságban szerepel. Íme az első képek az R.S. 17-ről!

 

Miután a Williams néhány animált képen, míg a Sauber fotókon mutatta be 2017-es autóját, a Renault modellje az első, amelyet kedd délután teljes valójában a nagyközönség elé tártak. A franciák igazán megadták a módját az R.S. 17 leleplezésének, melynek helyszínéül a fenséges The Royal Horticultural Hallst választották Londonban, ahol a teljes világsajtó és a Nemzeti Sport is képviseltette magát.

A várakozásoknak megfelelően az új Renault tekintélyparancsoló külsőt kapott, amelyen igazán kidomborodnak a 2017-es radikális szabályváltozások hatásai. A kiszélesített kasztni, a szélesebb abroncsok és vezető szárnyak, valamint a nagyobb diffúzor valóban radikálissá teszi az autót, melynek festése is megváltozott az előző évhez képest. Ezúttal ugyanis sokkal nagyobb szerepet kapott a fekete szín, ám az csak a szezon során derül ki, hogy az R.S. 17 félelmetes lódarázs vagy csak ártatlan méhecske lesz. A csapat ügyvezető igazgatója, Cyril Abiteboul mindenesetre egyértelmű fejlődésre számít:

„A tavalyi év folyamán folyamatosan erősítettük a gárdánkat, és átszerveztük az egész istállót. Most már az összes dolgozó tökéletes harmóniában működik közre a sikerekért, és a fejlődés ezután sem áll meg. Úgy érzem, mi vagyunk az a csapat, amelyik a leggyorsabban növekszik, és ennek eredményei már érezhetők lesznek ezzel a gyönyörű autóval.”

A Renault célja, hogy két pilótája, a Force Indiától elcsábított Nico Hülkenberg és Jolyon Palmer 2017-ben dobogós helyeket szerezzen, a csapat pedig a legjobb öt között végezzen a konstruktőri tabellán.

Az R. S. 17-es
Az R. S. 17-es

Az R. S. 17-es
Az R. S. 17-es

Az RS17-es
Az RS17-es
Az RS17-es
Az RS17-es
Az RS17-es
Az RS17-es
Az RS17-es
Az RS17-es

 

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik