F1: Nem tarthat a nyerő széria örökké – Wolff Hamiltonnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.01. 08:50
Toto Wolff reagált Lewis Hamilton nyilatkozatára, melyben az angol értelmetlennek és szükségtelennek tartotta, hogy a Mercedes az idény előtt kicserélte a mérnökei és szerelői egy részét a Nico Rosberg stábjában dolgozókkal.

„Az ilyen döntések hatása nem szakmai, hanem lélektani. Ha valami jól működik, miért változtatják meg? Az ilyen módosításoknak nem várt hatásuk lehet, de jobb, ha nem megyünk bele mélyebben” – mondta Hamilton, amikor arról kérdezték, mennyire tartja jelentősnek, hogy a szezon előtt több mérnököt és szerelőt is felcseréltek az ő és Nico Rosberg stábjából.

Toto Wolff csapatfőnök magyarázkodni kényszerült, és kicsit vissza is szúrt pilótájának.

„Megértem Lewist, van lélektani jelentősége annak, hogy kivel játszol egy csapatban, ám a futballban sem mondhatod meg José Mourinhónak vagy Pep Guardiolának, hogy kit tegyen melléd, ezt az edző dönti el – mondta Wolff. – Nem engedhetjük meg, hogy két külön csapat alakuljon ki az istállón belül. A mérnökeink és szerelőink fejlesztése is a feladatunk, és az ő érdekük, hogy változtassunk a munkájukon, új kihívások elé állítsuk őket.”

„Játszhatsz azzal, hogy kit szeretsz és kit nem, de együtt nyer a csapat. Értem én, hogy Lewis tökéletes környezetet akar, ez azonban nem róla szól, hanem 1500 emberről. Nem tarthat a nyerő széria örökké, néha a másiknak kedvező irányba fordulnak a dolgok. Egyenlő esélyt akarunk adni a pilótáinknak” – szögezte le Wolff.

 

Legfrissebb hírek

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
6 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
12 órája

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
13 órája

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
14 órája

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
15 órája

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49

Norrisé a pole pozíció Piastri és Leclerc előtt; Hamilton már a Q1-ben kiesett a spái időmérőn

F1
2025.07.26. 15:36

Verstappen aratott sikert a két McLaren előtt a spái sprintversenyen

F1
2025.07.26. 11:35
Ezek is érdekelhetik