F1: Hamilton szórakozott, majd magyarázkodott Szuzukában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.06. 18:11
null
Hamilton alkotásai a Snapchat programmal Carlos Sainz Jr.-ról, önmagáról és Bradley Lord sajtósról
Lewis Hamiltonnak pénteken magyarázkodnia kellett, mert a Japán Nagydíj hivatalos FIA-sajtótájékoztatóján Fernando Alonsóval nevetgélt, amit az újságírók többsége tiszteletlenségnek tartott.

Hamilton Alonsóval nevetgélt a sajtótájékoztatón, amikor az egyik amerikai újságíró megkérdezte, min szórakoznak.

„Hogy mi? Hát igen… Szóval ez nagyon vicces. Fotózom a többi pilótatársamat, és vicces képeket csinál belőlük a telefonom. Csak ennyi – mondta Hamilton, majd az újságírók felhördülése után hangnemet váltott. – Emberek, nagyon régóta ugyanaz megy minden versenyhétvégén. Semmi sem változik. Próbálom kicsit szórakoztatóbbá tenni.”

Hamilton később a Mercedes sajtósának írt egy üzenetet arról, mennyire unja az interjúkat, majd a Twitteren üzent.

„A sajtótájékoztatón szórakoztunk, nem az volt a cél, hogy bárkit megbántsunk. Néhányan túl komolyan veszik magukat. A napfénypontja volt ez a kis szórakozás. A sajtótájékoztató tíz éve ugyanolyan. Nem az újságírókkal vagy a moderátorral van a baj, hanem a rendszerrel. A kérdéseket a szurkolóknak kellene feltenniük” – írta Hamilton.

 

Legfrissebb hírek

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
1 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
2 órája

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
21 órája

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
2025.07.09. 13:41

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
2025.07.09. 11:37

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
2025.07.08. 14:34

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2025.07.07. 16:39

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
2025.07.07. 14:38
Ezek is érdekelhetik