F1: már csak ez a két dolog kötelező Ecclestone-nak

Vágólapra másolva!
2016.09.18. 13:13
Bernie Ecclestone leszögezte, neki semmit sem fognak megparancsolni az F1 új vezetői. Ő dönt arról, mikor hagyja el a sportágat.

„Nem vagyok olyan helyzetben, hogy rá lennék szorulva a pénzre vagy a munkára –mondta a Sky Sportsnak a 86 éves sportvezető. – Ha úgy látom, hogy nem a nekem tetsző irányba haladunk, azonnal felállok, és távozom. Szerintem nem lesz gond, jól megleszünk az új elnökkel, Chase Careyvel.”

Ecclestone azt is jelezte, ez addig fog menni, amíg Carey nem akar beleszólni az F1 irányításába. Arra a kérdésre, hogy akkor is együtt dolgozik-e a Liberty Media megbízottjával, ha az amerikai rá akarja erőltetni az akaratát, Ecclestone így válaszolt:

„Nem kell együtt dolgoznom vele. Nekem már csak adóznom kell és meghalnom ebben az életben. Ennyi, nincs semmi más, ami nekem kötelező” – mondta Ecclestone, aki szerint továbbra is minden gazdasági kérdésben az övé lesz a döntés.

Legfrissebb hírek

F1 75: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett

F1
7 órája

F1 75: a legnagyobb csata egy második helyért

F1
Tegnap, 12:33

F1 75: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában

F1
2025.07.16. 13:42

F1 75: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert

F1
2025.07.15. 16:32

F1 75: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után

F1
2025.07.14. 14:34

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
2025.07.13. 11:27

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2025.07.11. 12:17
Ezek is érdekelhetik