F1: eldőlt, mikor rendezik meg a 2017-es Magyar Nagydíjat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.28. 20:49
Július 23-án lesz jövőre a Magyar Nagydíj a Formula–1-es autós gyorsasági világbajnokságot működtető cég szerdán kiadott előzetes versenynaptára szerint.

A tervezett 2017-es programban az idei, rekordot jelentőhöz hasonlóan 21 versenyhétvége szerepel, ugyanakkor a Kanadai, a Német és a Brazil GP megrendezése még kérdéses. A Magyar Nagydíj a Budapesten és Balatonfüreden július 14. és 30. között sorra kerülő vizes-világbajnokság ideje alatt lesz a Hungaroringen.

Mivel új helyszín nem került be a naptárba, leginkább az egyes futamok dátumai változtak, illetve az egymást egy hét különbséggel követő versenyek párosítását szervezték át valamelyest. Az előzetes program szerint hét alkalommal lesz csupán egy hét két GP között.

Kanadából Azerbajdzsánba egy hét alatt kell átérniük a csapatoknak, ráadásul a bakui Európai Nagydíj ismét egy időben lesz a legendás Le Mans-i 24 órás autóversennyel. Júliusban Ausztria és Nagy-Britannia, valamint Magyarország és Németország között is csak egy hét lesz a pihenőidő, majd a belga és az olasz futamot szintén egy hét különbséggel rendezik meg.

Októberben Malajzia és Japán, valamint az Egyesült Államok és Mexikó került párba az egyhetes turnus tekintetében. Az idény elején, áprilisban a Kínai és a Bahreini GP között telik majd el csupán egy hét. A 2017-es szezon Ausztráliában, Melbourne-ben rajtol március 26-án, és a tervek szerint Abu-Dzabiban ér véget november 26-án.

A tervezett 2017-es Formula–1-es versenynaptár
március 26.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
április 9.: Kínai Nagydíj, Sanghaj
április 16.: Bahreini Nagydíj, Szahír
április 30.: Orosz Nagydíj, Szocsi
május 14.: Spanyol Nagydíj, Barcelona
május 28.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
június 11.: Kanadai Nagydíj, Montreal
június 18.: Európai Nagydíj, Baku
július 2.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
július 9.: Brit Nagydíj, Silverstone
július 23.: MAGYAR NAGYDÍJ, HUNGARORING
július 30.: Német Nagydíj, Hockenheim
augusztus 27.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
szeptember 3.: Olasz Nagydíj, Monza
szeptember 17.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
október 1.: Malajziai Nagydíj, Sepang
október 8.: Japán Nagydíj, Szuzuka
október 22.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
október 29.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
november 12.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
november 26.: Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
4 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
Tegnap, 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik