F1: letartóztatták Ecclestone pilótáját az anyósrablás-ügyben

Vágólapra másolva!
2016.08.02. 12:12
null
Bernie Ecclestone és Fabiana Flosi 2012-ben házasodott össze (Fotó: Action Images)
Újabb fejlemény látott napvilágot Bernie Ecclestone anyósának elrablása ügyében, letartóztatták a Formula–1 első számú emberének helikopterpilótáját.

 

Mint ismert, Ecclestone anyósát még július 22-én rabolták el – 10 milliárd forintot követelve váltságdíjként – , és hétfőn reggel adhattunk arról hírt, hogy épségben kiszabadították Aparecida Schunkot.

A rendőrség elfogta a két túszejtőt, de most egy harmadik férfit is őrizetbe vett: Jorge Eurico da Silvát, aki Ecclestone pilótája volt, és akit azzal gyanúsítanak, hogy kitervelte az akciót.

A Sao Pauló-i rendőrség azt követően tett lépéseket, hogy lenyomozta a telefonhívásokat közte és a másik két vádlott, Vitor Oliveira Amorim és David Vicente Azevedo között.

Aparecida Schunk lánya, a 38 éves Fabiana Flosi és Ecclestone a 2009-es Brazil Nagydíjon ismerkedett meg egymással, ahol a nő a szervezési munkákban vett részt. A találkozás után mindketten elváltak akkori partnerüktől, és 2012-ben összeházasodtak. Jelenleg Angliában és Svájcban élnek.

A Forbes magazin becslése szerint az Ecclestone család körülbelül 3.1 milliárd dolláros (881.1 milliárd forint) vagyonnal rendelkezik.

Legfrissebb hírek

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
8 órája

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
9 órája

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
20 órája

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33

Verstappen nyert; a két McLaren már a rajtnál kiesett az austini sprintversenyen

F1
2025.10.18. 18:40

Norris már meg sem lepődik azon, hogy alulmaradt a Red Bull-lal szemben

F1
2025.10.18. 11:58

Verstappen megverte a McLareneket; Hülkenberg negyedik az austini sprintidőmérőn

F1
2025.10.18. 00:33
Ezek is érdekelhetik