F1: Hamilton és a Mercedes a 3. megrovást is fontolgatta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.29. 12:05
A Belga Nagydíjon 60 rajthelyes büntetést kapó Lewis Hamilton elárulta, hogy a Mercedes értekezletein szóba került, hogy megkaphatná idei harmadik figyelmeztetését is, és akkor az azért járó plusz tíz rajthelyes büntetést is letudta volna Spában. Erre végül nem került sor.

Hamilton az idén két figyelmeztetést kapott, Bahreinben tolatott a bokszutcában, Oroszországban pedignem a kijelölt úton tért vissza a pályára a bukótérből. Ha valaki három figyelmeztetésig jut, automatikusan tíz rajthelyes büntetést kap.

„Gondoltunk rá, hogy ezen a hétvégén azon a büntetésen is túljuthatnánk, de ehhez valami olyat kellett volna tenni, ami szabálytalan, esetleg veszélyes. Szándékosan pláne nem tehetsz ilyet, erre rájönnek a sportfelügyelők, és egyébként sem sportszerű – mondta Hamilton, majd azt is megjegyezte, hogy más oka is volt az ötlet elvetésének. – Ha ráhajtunk erre a büntetésre, talán azt mondja az FIA, hogy ezt a tíz rajthelyet a következő versenyre halasztja. Semmiképp sem lett volna bölcs megoldás.”

Hamilton a 21. helyről rajtolva harmadik lett a Belga Nagydíjon.

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
2 órája

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
7 órája

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
8 órája

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
Tegnap, 20:02

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
Tegnap, 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
Tegnap, 12:52

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
Tegnap, 12:22

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
Tegnap, 11:35
Ezek is érdekelhetik