F1: döntött a Ferrari Kimi Räikkönen jövőjéről – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.08. 10:11
null
Kimi Räikkönen még legalább egy évig a Ferrarinál marad (Fotó: AFP)
A Ferrari bejelentette, hogy 2017-ben is Kimi Räikkönen lesz Sebastian Vettel csapattársa.

A finn pilótáról már évek óta mondogatták, hogy ideje lenne visszavonulnia, de akárcsak tavaly, az idén is még egy év bizalmat szavazott a Scuderia a 2007-es világbajnoknak.

Bizonyos szempontból nem meglepő a döntés, hiszen Räikkönen maradása stabilitást ad a csapatnak, s miközben az autót próbálják fejleszteni, nem kell a pilótakérdéssel is foglalkozni, ráadásul Vettel örül, hogy jó barátja marad mellette.

A Red Bullhoz hasonlóan a Ferrari is változatlan felállásban kezdi meg a következő szezont, és valószínűleg a Mercedes is hosszabbít Nico Rosberggel – azaz az élcsapatoknál nem lesz változás.

Räikkönen az idén az eddigi kilenc futamból négyen végzett dobogós helyen, 96 ponttal holtversenyben áll Vettellel a vb 3. helyén.

Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
9 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
17 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
20 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
21 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
21 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
Tegnap, 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
Tegnap, 19:29

Újabb Ferrari-siker: Robert Kubicáék nyerték meg a Le Mans-i 24 órást

Egyéb autó-motor
Tegnap, 16:34
Ezek is érdekelhetik