F1: a morcos Vettel az FIA után az újságírókra is kiakadt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.23. 10:05
Kimondottan paprikás a hangulata Sebastian Vettelnek a Magyar Nagydíj hétvégéjén. Szinte bármiről kérdezik, támadó vagy negatív reakcióval válaszol. A tavalyi Magyar Nagydíj győztese az átalakított rádiós szabályozásról mondta, hogy nagy ló...r az egész, a többi élpilótával ellentétben élesen bírálta a pálya elhagyásának elektronikus mérését, és most az újságírókat is megtalálta.

Vettel akkor akadt ki a sajtóra, amikor felvetették neki, hogy a Ferrari-rajongók esetleg türelmetlenek lehetnek azok után, hogy az idény első tíz versenyén egyetlen versenyt sem tudott megnyerni a csapat, pedig a szezon előtt még a világbajnoki címet célozták meg. A négyszeres világbajnok úgy véli, az olasz szurkolók esetleges rossz hangulatáért az újságírók a felelősek.

„Hogy a szurkolók türelmetlenek, az a ti hibátok – jelentette ki magabiztosan a sajtótájékoztatón. – Az egész stressz nem tőlünk jön, nem mi írjuk minden egyes edzés után, hogy minden rossz, mindent meg kellene változtatni, és mindenkit ki kellene rúgni. Az egész félreértés abból adódik, hogy a történések nincsenek tényszerűen megírva. Minden ilyen sajtótájékoztatón olyan pletykákról kell magyarázkodnom, amelyekről mindenkinek, aki erről a sportágról tudósít, tudnia kellene, hogy nem igazak. Pedig csak ott kell lenni a helyszíneken, figyelni a pályán zajló eseményeket, és arról tudósítani. Az olasz média nagyon hasonló a némethez abban, hogy a pozitívumok helyett mindig csak a negatívumokra koncentrál. Nem tudom, miért van ez, talán érdekesebb a rossz dolgokról írni és tudósítani, ami elég baj, mert az emberek ezt olvassák, és el is hiszik, hogy valami nem stimmel, még akkor is, ha nem ez a helyzet. Jó néhány sztoriról, amit idén írtak rólunk, elmondható, hogy badarság."

Legfrissebb hírek

Russell magabiztos sikert aratott Szingapúrban; a McLaren konstruktőri bajnok!

F1
11 perce

Norris nem szeretné a betegségére fogni a rossz szereplést; a Williamst kizárták a szingapúri időmérőről

F1
21 órája

Russell varázsolt a Mercedesszel, az övé a pole pozíció Szingapúrban!

F1
Tegnap, 16:00

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
Tegnap, 14:09

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
Tegnap, 11:15

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
2025.10.03. 19:32

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
2025.10.03. 14:45

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
2025.10.03. 11:12
Ezek is érdekelhetik