F1: a Ferrari elnöke elüldözte, a McLarennél köthet ki

Vágólapra másolva!
2016.07.30. 11:13
Egyre több részlet derül ki arról, miért hagyta el James Allison technikai igazgató a Ferrarit, és egyesek már azt is tudni vélik, hogy az elismert szakember a McLarennél folytatja karrierjét.

Az eddig ismert és legelfogadottabb elmélet Allison távozásáról az, hogy miután felesége tavasszal elhunyt, több időt szeretett volna Angliában tölteni három gyerekével, és ezt még úgy is nehezen oldotta meg, hogy hetente csupán három-négy napot töltött Maranellóban, versenyekre pedig csak ritkán ment el.

Az olasz sajtóban viszont arról írnak, hogy Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke rossz szemmel nézte Allison sűrű távolmaradásait, és olyan követelményeket fogalmazott meg, amelyek az angol szakember szerint megvalósíthatatlanok voltak. Egyre több lett a vita kettejük között, s ezt az állapotot a szerződésbontás zárta le.

Allison hazaköltözött, és állítólag már az is megvan, hol dolgozik legközelebb – az ilyenkor bevett gyakorlat szerint fél év múlva. A cél a McLaren, amely már 2013 előtt is megkörnyékezte, amikor a Renault-tól távozott. Akkor azonban a Ferrarit választotta.

A Ferrari kapcsán közben Ross Brawn visszatérése az állandó téma, a korábbi technikai igazgató Németországba utazott, amit sokan úgy értelmeztek, hogy a Scuderiával fog tárgyalni, de kiderült, hogy a Michael Schumacher számára megrendezendő jótékonysági eseményen vesz részt.

Legfrissebb hírek

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
1 órája

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
20 órája

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
21 órája

Steiner szerint a Ferrarinál már bánják Hamilton szerződtetését

F1
2025.10.01. 11:36

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30
Ezek is érdekelhetik