F1: Bernie Ecclestone most a kanadaiakat fenyegeti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.10. 19:35
Bernie Ecclestone szerint egyáltalán nem biztos a Kanadai Nagydíj helye a versenynaptárban, hiszen a Gilles Villeneuve nevét viselő pályán nem sok fejlesztést hajtottak végre az elmúlt években.

A montreali pálya 2014-ben újította meg szerződését az Ecclestone-nal, és a szervezők akkor megígérték, a 2017-es futamig felújítják a garázsokat, az irányító tornyot és az orvosi központot. Ennek a költsége több mint 32 millió dollár, de Ecclestone kételkedik abban, hogy megvalósul a projekt az ígért időpontig. A brit szerint az sem biztos, hogy lesz Kanadai Nagydíj 2017-ben.

„Amikor élő szerződésed van, akkor abban benne vannak a feltételek, és hogy a két fél mit vár el egymástól. Erről egy kicsit megfeledkezett a város" – nyilatkozta Ecclestone Montrealban.

Denis Coderre, Montreal polgármestere természetesen rögtön reagált Ecclestone kritikájára, de szerinte nem kell aggódni a 2017-es futam miatt, a jelenlegi bizonytalanságnak az az oka, hogy Francois Dumontier, a pálya promótere és Bernie Ecclestone között nézeteltérések adódtak.

„Abban az esetben, ha a promóter és Bernie Ecclestone nem ért egyet bizonyos dolgokról, az késedelmet okozhat – mondta. – De biztos vagyok abban, hogy izgalmas versenyt láthatunk, és a város bebizonyítja, hogy minden tőle telhetőt megtett."

 

Legfrissebb hírek

F1 75: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett

F1
10 órája

F1 75: a legnagyobb csata egy második helyért

F1
Tegnap, 12:33

F1 75: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában

F1
2025.07.16. 13:42

F1 75: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert

F1
2025.07.15. 16:32

F1 75: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után

F1
2025.07.14. 14:34

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
2025.07.13. 11:27

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2025.07.11. 12:17
Ezek is érdekelhetik