F1: „Az én munkám eddig tartott, Max a helyére került”

Vágólapra másolva!
2016.05.14. 18:32
Jos Verstappen, Max Verstappen korábban szintén az F1-ben szereplő édesapja megerősítette, hogy mostantól nem menedzserként, hanem apaként szurkol a fiának, aki a Spanyol Nagydíjon mutatkozik be a Red Bullnál.

„Nem azért nem voltam ott a Red Bull garázsában, mert nem engednek be – mondta Jos Verstappen, aki eddig szinte minden F1-es futamra elkísérte a fiát, és ott volt mellette. – A karrierje olyan szakaszához érkezett, amikor már nincs szüksége rám. Az én munkám eddig tartott, topcsapatban van, ahová tartozik, ennek így kell lennie.”Jos Verstappen, aki eddig szinte minden F1-es futamra elkísérte a fiát, és ott volt mellette. – A karrierje olyan szakaszához érkezett, amikor már nincs szüksége rám. Az én munkám eddig tartott, topcsapatban van, ahová tartozik, ennek így kell lennie.”

Jos Verstappen elmondta, egy újságnál írt cikksorozatát is befejezte, mert szeretné, ha most már mindenki a Barcelonában a negyedik rajtkockát megszerző fiára figyelne, nem rá.

„Christian Horner és Helmut Marko elmondja Maxról, amit kell, már nincs szükség a szavaimra. Max időmérős teljesítményét sem nekem kell értékelnem. Apaként annyit mondhatok, hogy büszke vagyok rá” – fogalmazott az idősebbik Verstappen, aki 106 F1-es futamon kétszer lett dobogós, 1994-ben a Magyar és a Belga GP-n, két héten belül lett kétszer harmadik.

És ő volt az is, aki az 1994-es Német Nagydíjon egy bokszbeli tankolás során lángra lobbant a Benettonban ülve.

Legfrissebb hírek

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
25 perce

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
1 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
1 órája

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
4 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
6 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
6 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
8 órája

A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

F1
9 órája
Ezek is érdekelhetik