F1: Indonézia SMS-ekkel tartaná a Manornál Haryantót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.20. 17:04
Az indonéziai kormány a délkelet-ázsiai ország öt nagy telekommunikációs vállalatával összefogva kampányba kezdett, amelynek célja, hogy Rio Haryanto kitölthesse a teljes idényre szóló szerződését az F1-es Manor-istállónál.

Azt már a szezon előtt tudni lehetett,hogy Haryanto támogatói nem a teljes idényre való összeget fizették ki a csapatnak, és most a részletek is kiderültek. Az indonéziai újoncnak 4.2 millió eurót kell fizetnie azért, hogy a második fél évben is a Manor-Mercedesbe üljön.

Hazája kormánya öt nagy telekommunikációs vállalattal (Telkomsel, Indosat, Smartfren, XL Axiata és Tri) közösen SMS-kampányt indított, amelynek lényege, hogy a Rio szót kell elküldeni egy bizonyos számra, és ezzel a felhasználó számlájáról levonnak egy elenyésző összeget, amely a szponzorációs kalapba kerül.

„Támogassuk Riót! Tegyünk úgy, mintha gyógyszert szednénk be, háromszor egy nap – mondta az indonéziai kormányszóvivő, aki szerint a 250 milliós lakosságával a világ negyedik legnépesebb országának számító Indonézia összeszedheti a kellő támogatást július közepére. – Nagyon sokan használnak mobiltelefont, ha mindenki mellénk áll, sikerülni fog.”

A támogatás összegyűjtéséhez 12.4 millió üzenetre van szükség három hónap alatt.

Másik, Manorról szóló hír, hogy a kis csapat pert nyert korábbi tulajdonosa, a Marussia ellen. Az orosz vállalat szerint a Manor jogtalanul használta hivatalosan a Marussia elnevezést a 2015-ös szezonban, és kártérítést követelt.

Legfrissebb hírek

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
8 órája

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
13 órája

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39
Ezek is érdekelhetik