F1: döntöttek, visszatér a tavalyi időmérő – hivatalos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.11. 19:39
null
Bernie Ecclestone: Nyugi, vissza az egész… (Fotó: Reuters)
A hétvégi Kínai Nagydíjtól kezdve ismét a tavalyi időmérő rendszer szerint dől majd el a rajtsorrend a Formula–1-ben – döntött hétfőn a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa.

 

„A hétvégi Kínai Nagydíjon visszatér az a rendszer, amely szerint a leglassabb hat autó kiesik a kvalifikáció első és második szakaszában, mielőtt a tíz legjobb megmérkőzik a pole-pozícióért a harmadik etapban” – jelentették be a döntést, így a vb harmadik futamán, Sanghajban már a 2015-ös szisztéma szerint zajlik majd az időmérő.

Április első hétvégéjén, a Bahreini Nagydíjon a Formula–1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone és Jean Todt, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke még ellenállt a csapatvezetők egységes kérésének, hogy visszatérjenek a tavalyi rendszerre, de a csütörtöki tárgyaláson már beleegyeztek.

A melbourne-i idénynyitó után sok kritika érte az újfajta időmérőt, amelynek lényege, hogy a három részből álló kvalifikáció minden szakaszában – meghatározott idő elteltével – kilencven másodpercenként kiesik egy-egy pilóta.

A szabályalkotók és az FIA illetékesei azt remélték a módosítástól, hogy a versenyautók több időt töltenek majd a pályán az időmérő alatt. Az előzetes várakozások azonban nem váltak valóra, Ausztráliában az időmérő szakaszainak utolsó perceiben alig vagy egyáltalán nem köröztek az autók.

A tavalyi rendszer ugyanúgy három fázisból állt, de akkor csak az egyes periódusok végén esett ki meghatározott számú pilóta a következő szakaszból.

Legfrissebb hírek

Leclerc a vártnál jobbnak érzi a Ferrarit; Verstappennek már voltak rosszabb péntekjei

F1
4 órája

Piastri vette át a vezetést Spanyolországban; Norris elé Russell és Verstappen is befért

F1
9 órája

Norris nyitott az élen Verstappen és Hamilton előtt Spanyolországban

F1
12 órája

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
2025.05.29. 15:16

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
2025.05.28. 08:41

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
2025.05.27. 22:16

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
2025.05.27. 12:17
Ezek is érdekelhetik