F1: újabb fordulat, mégsem változtatnak az időmérőn

Vágólapra másolva!
2016.03.24. 15:18
null
Bahreinben is olyan rémes lehet az időmérő harmadik szakasza, mint Melbourne-ben (Fotó: Reuters)
Nem tudtak megegyezni az F1 vezetői arról, hogy miképpen szervezzék át az Ausztrál Nagydíjon megbukó új időmérő edzést, így végül a Bahreini Nagydíjra változatlanul hagyták – közölte az autosport.com. Az információt később több szaklap megerősítette.

„Azt javasoltam a csapatoknak, hogy a Bahreini Nagydíjra még hagyják úgy az időmérőt, ahogy Ausztráliában volt, és majd a tapasztalatok alapján újra leülünk –idézi a brit szaklap Bernie Ecclestone-t, aki maga is azt mondta, hogy az ausztráliai időmérő sz.r volt. – Bahreinben kiderül, hogy jól döntöttünk, vagy rosszul. Utána így lehet hagyni, lehet módosítani, vagy el lehet törölni az egészet. Egyelőre senki sem tudja, mi a jó megoldás. Ausztráliában a csapatok sem tudták, mit csinálnak. Ha megértik a rendszert, ők is tehetnek érte, hogy jobban működjön.”

A csapatok Melbourne-ben az időmérő csődjét követően úgy döntöttek, visszatérnek a 2015-ig élő rendszerhez, de némi újragondolás után az is felvetődött, hogy csak a harmadik szakaszt változtatják vissza, mert a legdöbbenetesebb az volt, hogy az utolsó percekre semmi izgalom sem maradt, és Lewis Hamilton már percekkel az időmérő vége előtt a pole pozícióját ünnepelte.

Csütörtökön az FIA motorsport világtanácsa szavazott a Q3 megváltoztatásáról, de a javaslat nem kapta meg a szükséges (azaz egyhangú) támogatottságot.

Hosszú távon a harmadik szakasz visszaállítása lehet a megoldás, az Ausztráliában történtek alapján a csütörtöki döntés nem jó megoldás.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
3 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
Tegnap, 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik